Egyelőre fellélegezhetnek a lakásukat bérbe adók, némileg változott ugyanis az előírás, miszerint 1 évet meghaladó bérbeadás esetén kötelező elkészíteni az energetikai tanúsítványt, ismertebb nevén a lakás zöldkártyát. A családi ház tulajdonosok ugyanakkor nem mentesülnek a kötelezettség alól.
A lakások és helyiségek elidegenítéséről és bérletéről szóló törvényt egyes részeinek változása értelmében a hosszú távú bérbeadásra vonatkozóan módosultak a korábbi előírások. Ennek értelmében egyelőre csak akkor kell új bérleti szerződések esetében az energetikai tanúsítvány, ha a bérleti szerződés egy teljes épületre szól.
Tehát önálló lakás vagy egy épületnek csak egy részét elfoglaló önálló rendeltetési egység esetében még 1 évet meghaladó új szerződés esetében sem kell energetikai tanúsítvány 2012. június 1-től 2015. december 31-ig. Értelemszerűen tehát a lakásukat bérbeadóknak még jó 3 évig nem kell szembenézniük a kötelezettség miatti plusz költséggel, melyet a tanúsítvány elkészítése jelent.
Ez akár több mint 100 ezer forintos megtakarítást is jelent a tulajdonosoknak. Bár a tanúsítvány elkészítése, vagyis maga a dokumentáció díjszabása törvényileg meghatározott (11 ezer forint), azonban a költségeket nagymértékben megdobhatja az ingatlan műszaki paramétereinek felmérése. Abban az esetben, ha az igénylő nem rendelkezik az ingatlan részletes műszaki tartalmát is tartalmazó tervrajzokkal, a tanúsítvány elkészítése további költségeket róhat a tulajdonosra. Ha a tanúsítási tevékenység például hosszabb tudományos vizsgálódást, vagy speciális műszeres vizsgálatot igényel, az plusz költséget jelent az igénylőnek, nem beszélve az egyéb járulékos költségekről.
Nem mentesülnek ugyanakkor a kötelezettség alól azok, akik egy teljes épületet kívánnak bérbe adni. Vannak természetesen kivételek is. A vonatkozó rendelet szerint műemlék, templom, mezőgazdasági és ipari épületek egy része és az ideiglenes használatú épületek esetében sem kell elkészíteni a zöldkártyát. A családi ház tulajdonosok ugyanakkor kénytelenek energetikushoz fordulni, mielőtt hosszabb távra bérbe adnák ingatlanukat. Ebben az esetben pedig már a hirdetésnél is fel kell tüntetni az épület energetikai besorolását.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Eldőlni látszik, ez lesz Esterházy Péter egykori otthonával: korábban eladták volna a legendás házat
Az Emőd utcai ingatlant Óbuda önkormányzata vásárolta meg, miután Esterházy fia eladásra hirdette azt.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








