2026-os útmutató a leszázalékolásról: a feltételektől a kérelem benyújtásán át az ellátás összegéig minden fontos tudnivaló egy helyen.
Karácsony előtt két nappal rúgták ki munkahelyéről Bakács Tibort. A Megasztár egykori zsűrítagja többek között erről is beszélt egy interjúban, amiben elmondta, az élmény még nagyon friss, ezért még nem igazán tudja, hogy pontosan mi történik vele.
Még szeptember végén a Pénzcentrum isbeszámolt arról(egy interjú kapcsán), hogy a Megasztár korábbi zsűritagja, Bakács Tibor munkásszállásokon és kórházakban takarít. Akkor az egykori zsűritag azt mondta, hogy ez a munkaviszony csak annyiban bántja, hogy meglátása szerint Magyarországon lenézik a munkát.
Kadarkai Endre az ősz után, most ismét beszélgetett Bakács Tiborral karácsony alkalmából a Klub Rádión. Az interjúból pedig kiderült többek között, hogy
- mesélte el Bakács Tibor december 24-én. Az egykori zsűritag nem részletezte kirúgásának körülményeit, de azt elmondta, hogy munkája vége felé már nem csak takarító volt, hanem segédmunkásként is dolgozott kőművesek mellett.
Bakács a jövővel kapcsolatban nem bocsátkozott jóslatokba, mint mondta, van például egy lakás, amit ki kell majd festeni, mert azt bevállalta, de hogy utána mi lesz, azt még nem tudja.
Drámaian nyílik a bérolló Magyarországon: súlyos, mennyi pénzért robotolnak a legszegényebb dolgozók
Miközben Budapesten közel 600 ezer forint az átlagos nettó fizetés, több megyében alig haladja meg a 360 ezret, és egyes ágazatokban még a 200 ezret...
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
-
Három és fél évtized fejlődés: így lett megkerülhetetlen szereplő a SPAR (x)
Idén 35 éves a SPAR Magyarország - három és fél évtized alatt a vállalat az ország egyik legnagyobb élelmiszer-kereskedelmi szereplőjévé vált.
-
Itt akadnak el a kisvállalkozások – mi segíthet a továbblépésben? (x)
Sok vállalkozás nem az indulásnál, hanem a növekedés során akad el. A Visa She’s Next program mentorai mondják el, mi áll a háttérben és mi hozhat fordulatot.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








