Pénzcentrum • 2025. június 14. 11:01
Egyre több fiatal jelentkezik vendéglátós munkára Magyarországon úgy, hogy sem tapasztalata, sem szaktudása nincs, a fizetési igénye viszont sokszor az egymillió forintot is eléri. Péter séf, a székesfehérvári Da Mauro Pizzéria vezetője szerint a közösségi média torz képet fest a munkáról és a pénzről, miközben a szakmában ma is csak kitartással és alázattal lehet előrébb jutni.
Egyre nehezebb megbízható munkaerőt találni a vendéglátásban – erről beszélt Péter séf, a székesfehérvári Da Mauro Pizzéria és Étterem vezetője friss TikTok videójában. Mint elmondta, ma már sok fiatal teljesen irreális elvárásokkal érkezik a munkaerőpiacra: gyakorlat nélkül is azonnal magas fizetést szeretnének, miközben a szakma alapjaival sincsenek tisztában.
„Tisztelet a kivételnek, de a legtöbben úgy jönnek el dolgozni, hogy a lehető legkevesebbet akarják letenni az asztalra. Annyi munkát végeznek el, hogy még éppen ne rúgják ki őket, de a fizetést meg akarják kapni” – mondta a séf. Szerinte sok fiatalnak nincs életcélja, elképzelése arról, hogy mit szeretne csinálni, ugyanakkor elvárja, hogy akár egymillió forintos fizetést is kapjon már pályakezdőként.
Péter séf szerint ezt a torz képet sokan a közösségi médiából szedik össze. „Látott egy videót a TikTokon, vagy hallotta valakitől, hogy így kell csinálni, és elhiszi, hogy ez így működik. De nem így van” – fogalmazott.
Ranglétra helyett rögtön a csúcsra akarnak ugrani
A séf saját példáját is megosztotta: ő mosogatóként kezdte a pályafutását, és lépésről lépésre jutott el odáig, hogy éttermet vezet. A mai fiatalok jelentős részéből azonban hiányzik az a fajta alázat és szorgalom, ami a szakmai fejlődéshez szükséges lenne.
Bejön egy gyerek nulla tudással, de már egymilliót akar keresni. Fogalma sincs a lisztek alkímiájáról, a tészta kezeléséről, sőt, még azt sem tudja, hogyan kell felvenni a lapátra a pizzát
– sorolta a séf. A jelentkezők között olyan is akadt, aki azzal indokolta alkalmasságát, hogy otthon sütött egy rántottát, belenézett a tükörbe, és úgy érezte: ez jól áll neki, ebből akár szakma is lehet. „Ennyi erővel holnaptól kamionversenyző is lehetnék” – tette hozzá ironikusan Péter.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A probléma mélyebben gyökerezik
A séf szerint a munkaerőpiaci hozzáállás mögött komolyabb társadalmi és oktatási problémák is állhatnak. „Rendszeresen tartok pályaorientációs előadásokat, és a 16-18 évesek 90 százalékának fogalma sincs arról, hogy mit szeretne csinálni. A felük azt gondolja, hogy majd influenszer lesz, a másik fele pedig rögtön külföldre készül” – mondta.
Szerinte sokan azt hiszik, hogy külföldön minden egyszerűbb és könnyebb, de ott is dolgozni kell, ha valaki előre akar jutni. „Ha itthon beleteszed a munkát, akkor itthon is előrébb lehet jutni. Csak kitartás és elhivatottság kell hozzá” – fogalmazott.
Keményebb hozzáállásra lenne szükség
Péter séf végül kiemelte: „El kell dönteni, hogy akarjátok csinálni, vagy nem akarjátok. Ha csak félgőzzel csinálod, abból nem lesz semmi.”
A vendéglátásban tapasztalható munkaerőhiány nem új jelenség Magyarországon sem. A szakmai szervezetek szerint az utánpótlás hiánya, a szakmai képzés gyengeségei, a reális bérigények és az alázatos munkavégzés hiánya mind hozzájárulnak a jelenlegi helyzethez.