Száj- és körömfájás járvány: egyre inkább katasztrófa fenyegeti a magyar állattartókat

Száj- és körömfájás járvány: egyre inkább katasztrófa fenyegeti a magyar állattartókat

2025. április 24. 14:45

Miközben az elmúlt hetekben a hatóságok, a szakpolitika és a közvélemény egyaránt a járvány elleni védekezéssel foglalkoztak, a hazai álltartók jelentékeny hányada kilátástalan helyzetbe került. A járvány miatt életbe léptetett exportkorlátozások, a mostanra két megyényi területet érintő szállítási és vágási korlátozások, valamint a nemzetgazdasági miniszter élelmiszertermelőket ellehetetlenítő politikája súlyos, esetenként pótolhatatlan veszteségeket okoz az ágazat szereplői számára – jelentette ki Koncz Máté, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) elnöke.

A korlátozások miatt az elmúlt hetekben közel 100.000 egészséges, mégis eladhatatlan sertés ragadt bent és halmozódott fel a telepeken. Ez a szám ráadásul heti kb. 10.000 darabbal növekszik. A szarvasmarha telepek vágásra szánt állatai ugyancsak nem jutnak el a vágóhidakra. Lassan az állatok elhelyezése is lehetetlenné válik, a gondozásuk, takarmányozásuk pedig horribilis költség az állattartóknak.

Az első járványkitörés óta közel 30 ország léptetett életbe beviteli korlátozásokat a magyar állati termékekkel szemben. Ezek többsége valamilyen formában jelenleg is érvényben van, ellehetetlenítve, de legalábbis erősen korlátozva a magyar áruk exportját.

Az intézkedések miatt nagy mennyiségű tejtermék, hús, és élő állat külpiaci értékesítése hiúsul meg, így a ’túltartás’ a járványkitörésektől távol dolgozó gazdákat is sújtja. Az élelmiszer feldolgozó vállalatok is elhelyezési problémákkal küzdenek, ennek nyomán egyre vontatottabb az alapanyagot jelentő tej és vágósertés átvétele. A probléma lassan az egész országban kezelhetetlenné válik.

Az április 17-én bejelentett újabb járványkitörés tovább súlyosbítja a helyzetet. Az 5. megbetegedés végképp elbizonytalanítja a külpiaci partnereinket, így a hatósági export korlátozások esetleges feloldását követően is bizonytalanná válik a hazai élelmiszerek külpiaci értékesítésének újraindulása. A legfontosabb feladat a kapcsolatfelvétel, és a magyar élelmiszerek külföldi fogyasztóinak megnyugtatása, a bizalom visszaszerzése lenne, azonban jelenleg sajnos nemlátszanak az erre irányuló törekvések.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az érdekképviselet arra kéri Nagy István agrárminisztert, hogy álljon ki a magyar gazdálkodók mellett, lépjen fel az árlenyomó, gazdaellenes törekvésekkel szemben, és segítse az ezek miatt kilátástalan helyzetbe kerül állattartókat. "Amennyiben nem kapnak érdemi és azonnali kormányzati segítséget, a vidéki gazdaság és a falusi foglalkoztatás alapját jelentő termelő vállalkozások roppanhatnak meg. Ennek beláthatatlan következményei lennének a hátrányos helyzetű térségekben."

"A helyzet megoldásához, az - állami intézkedéseken túl - a hazai fogyasztókra is szükség van! A boltok polcaira kerülő magyar sertéshúsok fogyasztása teljes mértékben biztonságos, a legszigorúbb előírásoknak is megfelelnek." - áll a közleményben

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. május 19. 16:57
Megszűnik a Győr Plusz Televízió, a Győr Plusz Rádió, a Győr Plusz Hetilap és a gyorplusz.hu interne...
Bankmonitor  |  2026. május 19. 13:26
A részletfizetés, a halasztott vásárlás és a korai hitelfelvétel sok fiatal számára természetes belé...
Holdblog  |  2026. május 19. 12:35
A múlt hibái kísértenek az EKB-nál: jelenleg kamatemelést áraznak az euróövezeten, pedig szerintünk...
Kasza Elliott-tal  |  2026. május 17. 13:29
2024 végén elemeztem, és '25 januárjától követem. Elrepült hipp-hopp 16 hónap, és máris érdemes ráné...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 19. kedd
Ivó, Milán
21. hét
Május 19.
Forrásvizek napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum KVÍZ - Teszteld a tudásod!
Naponta friss kvíz kérdések; tudáspróba; tesztek felnőtteknek.
Most nem