Jelentős növekedési ugrás következhet a magyar gazdaság teljesítményében, de a forint őszre komoly gyengülést szenvedhet majd el.

A szakértők szerint lehet, hogy a jegybanknak el kell gondolkodnia azon, hogy megemelje az irányadó alapkamatot, ugyanis így tud segíteni az árstabilitás fenntartásában - és a mai inflációs adatok után elképzelhető, hogy mihamarabb felül kell vizsgálni a jelenlegi monetáris lépéseket. Madár István, a Portfolio elemzője szerint várható hosszabb távon a kamatemelkedés; Török Zoltán, a Raiffeisen elemzője ugyanakkor úgy véli, a jegybank kitarthat a jelenlegi szigorú kamatpolitikája mellett.
Igen csúnya negatív meglepetést okozott a ma nyilvánosságra hozott januári inflációs adat. Mint a Pénzcentrum is beszámolt róla, az előző hónapban az átlagos áremelkedés öt és fél százalékos volt az egy évvel korábbihoz viszonyítva.
Valószínűleg így már valóban nem véletlen, hogy Nagy Márton még tegnap is az árstopok visszahozásának gondolatát dobta be a közbeszédbe, a kormánynak lehetettek előzetes adatai arról, hogy a vártnál jóval magasabb lesz a drágulás mértéke. Felmerül ugyanakkor az a kérdés, hogy mit tud, vagy egyáltalán mit akar tenni a jegybank, melynek egyik kimondott és vállalt feladata az árstabilitás megőrzése. Vajon a vágtatni kezdő áremelkedések elhozhatják a kamatemelések korát?
Nagyon elszálltak az árak januárban
Tizenkét hónap alatt, 2024. januárhoz viszonyítva az élelmiszerek ára 6,0%-kal nőtt, ezen belül a liszté 43,2, a tejé 25,0, a tojásé 23,8, az étolajé 21,5, a gyümölcs- és zöldségléé 16,0, a vaj, vajkrémé 15,5, a csokoládé és kakaóé 12,9, a tejtermékeké 9,1, a kávéé 8,1%-kal. Ezen felül még a száraztészta ára 3,6, a margariné 2,9, a párizsi, kolbászé 2,1%-kal mérséklődött.
A szolgáltatások 8,5%-kal drágultak, ezen belül a postai szolgáltatások 16,8, a telefon, internet 15,0, a lakbér 11,8, a járműjavítás és -karbantartás 10,3, a lakásjavítás és -karbantartás 9,9, a sport- és múzeumi belépők 9,0, a testápolási szolgáltatások 8,6, az üdülési szolgáltatás 7,2%-kal. A szeszes italok, dohányáruk ára 4,9%-kal emelkedett, ezen belül a dohányáruké 5,3%-kal. A háztartási energiáért 0,2, ezen belül a vezetékes gázért 1,5, az elektromos energiáért 0,7%-kal többet kellett fizetni.
Lehet, hogy jön a kamatemelkedés
Madár István, a Portfolio vezető elemzője a Pénzcentrumnak adott gyorsértékelésében úgy fogalmazott: nem lehet kizárni, hogy hamarosan kamatemelkedést látunk, ugyanis ha folytatódnak az áremelkedések, akkor erre biztosan szükség is lesz.
A friss inflációs adat után kényelmetlen helyzetben van a monetáris politika. Az inflációs meglepetés a monetáris kondíciók szigorítását igényelné, vagyis a forint erősödését és/vagy a piaci kamatok emelkedését. Mindkettőhöz az irányadó kamat pályájának emelkedésére lenne szükség. Az idénre két kamatcsökkentést árazott a piac, decemberre 6%-a süllyedő rátával. Ha a befektetők elhiszik, hogy a döcögő gazdaság és a választási hajrára fordulás ellenére az MNB szigorúbb lehet, akkor ezek a kamatcsökkentések kiárazódhatnak, a hosszabb távú kamatok emelkedését okozva
- mondta Madár István. Azt is hangsúlyozta: a piac egyelőre hisz abban, hogy a jegybank tartja magát a szigorú kamatpolitikához, de az legalábbis kérdéses, hogy azt meddig lehet fenntartani: nem kizárt, hogy még a jelenleginél is keményebb monetáris politikát kell majd folytatni, ha az áremelkedések folytatódnának.
Ma egyébként az egyik kamatcsökkentés már kiárazódott, tehát a piac elhiszi, hogy a jegybank szigorúbb lesz. Nagy kérdés azonban, hogy ez elegendően szigorú magatartás-e. Az MNB érezhetően óvakodik kamatemelésről beszélni, és úgy tűnik, hogy a márciusban esedékes jegybankelnökváltásig ez biztosan nem következik be. A piac mintha ezt egyelőre el is fogadná, az új vezetésnek viszont valószínűleg már egy hosszabb távú előretekintéssel kell meggyőznie majd mindenkit az árstabilitás melletti elkötelezettségéről
JÓL JÖNNE 3,1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 107 405 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 66 220 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 67 312 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
- mondta még erről lapunknak a Portfolio vezető elemzője.
A piac rosszul számol kamatemelkedéssel?
Török Zoltán, a Raiffeisen vezető elemzője némileg eltérően gondolkodik: mint mondta, a jegybank szigorú kommunikációja sokkal inkább arra enged következtetni, hogy egy darabig megmaradnak a jelenlegi kondíciók - az áremelkedések ellenére is.
Nem számítok kamatemelkedésre, még akkor sem, ha a januári inflációs adat igen csúnya meglepetés volt mindenkinek. A hivatalos jegybanki közlemény az az volt, hogy tartósan fennmaradnak a jelenlegi kamatkondíciók, tehát nem terveznek változtatást. Igaz, hogy korábban ezzel kapcsolatban a kommunikáció az egy kicsit megengedőbb volt., és kicsit szigorú hangvételre váltott januárban a Monetáris Tanács közleménye. Ami pedig az egyéb kommunikációt illeti: múlt héten adott egy nyilatkozatot Pleschinger Gyula, a Monetáris Tanács távozó külsős tagja. Ő már előrevetítette azt, hogy ez az inflációs adat nagyon rossz lesz, és hogy szerinte itt nem is lesz egyáltalán kamatváltoztatás, kamatcsökkentés az év során, és hogy a piac rosszul gondolja, hogy lesz. Ehhez viszonyítva én nem hiszem, hogy változna a jegybanknak a kommunikációja
- mondta a Pénzcentrumnak Török Zoltán. Hozzátette, hogy szerinte várható a közeljövőben a piaci várakozások változása, de a közlésekkel kapcsolatban egyelőre több verzió is lehetséges.
Talán a piaci várakozások fognak változni, és azok, akik kamatcsökkentésre számítottak és számítanak, azok ezt átgondolják, és nem fognak a továbbiakban vagy kevesebb kamatcsökkentésre gondolni. Lehetséges az is, hogy vagy ezt előre jelezni, vagy pedig egyáltalán sem fogják, mert ugye a piacban, az elemzői körökben benne van egy ilyen várakozás, és szerintem ez az, ami változni fog
- mondta még a Raiffeisen vezető elemzője. Megkérdeztük tőle azt is, hogy a Raiffeisen változtatotni fog-e az inflációs előrejelzésén, erre pedig szintén egyértelmű választ katunk: mint elmodnta, fognak változtatni: kicsivel 4 százalék fölöttiről 5 százalék alattira írják felül az éves átlagos előrejelzésüket, de a pontosabb adattal később állnak majd elő.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Még idén elérheti a százmilliárdos álomhatárt ez a magyar étrend-kiegészítő gyártó
Lévai Bálintot, a BioTechUSA vezérigazgatóját és társtulajdonosát kérdeztük.
-
Kiváló minőség a tányérodon – KMÉ-védjegyes termékek a Mecsek Baromfi Kft.-től (x)
A Mecsek Baromfi Kft. friss csirkehúsai elnyerték a KMÉ-védjegyet, amely biztosítja a vásárlók számára a valóban kiemelkedő minőséget.
-
A magyar befektetők fele nagy lehetőséget szalaszt el (x)
Egyre nagyobb az érdeklődés a TBSZ iránt, a befektetők többsége viszont még mindig nem használja ki ennek az adóhatékony befektetési módnak az előnyeit.
-
Hoppá! Tudtad melyik bank lett a legjobb lakossági állampapír forgalmazó? (x)
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) idén is a Gránit Banknak ítélte „Az év Lakossági állampapír forgalmazója” díj ezüst fokozatát.
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


