Iránykereséssel, kisebb csökkenéssel indulhat a kereskedés a kissé megingott a nemzetközi befektetői hangulat miatt kedden a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője...
Erősödött kedden a forint a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
Az eurót este hat órakor 389,88 forinton jegyezték a kora reggeli 395,13 forint után. Napközben a jegyzés 398 forint közelében is járt a jegybanki kamatdöntés bejelentését megelőzően. A forint a délután folyamán lendületes erősödésnek indult.
A dollár jegyzése este hat órára 358,57 forintra csökkent a kora reggeli 363,00 forintról. Napközben a dollárt 366 forinton is jegyezték. A svájci frank jegyzése estére 388,54 forintra ment le a reggeli 394,00 forintról, miután megjárta a 397 forintos szintet is.
Kedd esti jegyzésén a forint 2,4 százalékkal áll erősebben az év eleji kezdésnél az euróval, közel 4 százalékkal erősebben a dollárral, és 3,8 százalékkal erősebben a svájci frankkal szemben. Elemzők egybehangzó véleménye szerint a forint azért indult erősödésnek, mert az MNB délutáni sajtótájékoztatóján azt jelentette be, hogy folytatódik a szigorú monetáris politika.
Kiderült a szomorú igazság a magyar gazdaságról: csúnyán elhúztak mellettünk a csehek és a lengyelek
Bár Magyarország erősen exportorientált gazdaság, hozzáadott értéke és a hazai tulajdonú vállalatok termelékenysége ma már jelentősen elmarad a cseh és a lengyel versenytársakétól.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







