Halász Bence messze túldobta a riválisokat, a magyar atlétika 19. Eb-aranyát szerezve meg a birminghami viadalon.
Komoly nehézségekkel kell szembenézniük a dohánytermesztéssel foglalkozó gazdálkodóknak: a termelők egyre nehezebben találnak megfelelő munkaerőt, ráadásul a generációváltás is komoly fejtörést okoz az ágazat szereplőinek.
Az elmúlt években alaposan megfogyatkozott a hazai dohánytermesztők köre: míg 2004-ben közel ötezren foglalkoztak ezzel a tevékenységgel, mára alig hatszáz gazdálkodó maradt - számol be a Magyar Nemzet.
Kiöregedett az ágazat, a fiatalok nem a mezőgazdaságban és nem a dohánytermesztésben látják a jövőjüket. Ez azt jelenti, hogy megszűnt az a hagyományozódás, ami korábban jellemezte az ágazatot, ma már sajnos nem apáról fiára száll a dohánytermesztés mestersége - hangzott el Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke és Kenyeres Sándor, a Magyar Dohánytermelők Országos Szövetsége elnökének podcastbeszélgetésében.
A dohányhoz megfelelő szakmai tudás szükséges, ráadásul igencsak magas a beruházási igénye is, ezért is nehéz új belépőket találni a régiek helyére.
A munkaerőproblémák mellett az egyre növekvő energiaköltségek is komoly kihívás elé állítják az ágazatot. Az ipari gáz 3-4 szeres drágulása mellett a termelőknek a műtrágyaköltségek és a munkabérek jelentős növekedését is le kell nyelniük.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Ám fontos területe a mezőgazdaságnak, hiszen a dohánytermesztést jellemzően olyan területeken folytatják, ahol más mezőgazdasági növénnyel nem érne meg foglalkozni.
Paksi ügy: ezért nem lehet az 1983-as paksi helyzetet a maihoz hasonlítani, hosszútávú megoldás kell
A Duna vízállásának változása és az Ausztriában az elmúlt napokban lehullott csapadék mennyisége alapján a következő napokban a Duna vízszintjének néhányszor 10 cm-es emelkedése várható.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







