Trump szerint Moszkvának és Pekingnek túl sok vesztenivalója lenne abból, ha közvetlenül bekapcsolódna a konfliktusba.
A világ GDP-jének több mint 16 százalékát adta tavaly Kína, amely a világ 2019. évi gazdasági növekedéséhez 30 százalékban járult hozzá - közölte pénteken tartott sajtóértekezletén az ázsiai ország statisztikai hivatalának a vezetője.
Ugyancsak pénteken hozták nyilvánosságra azt az adatot, hogy tavaly 1990 óta legkisebb ütemben, 6,1 százalékkal nőtt Kína hazai összterméke (GDP). Kína a világ GDP-jének csupán két százalékát adta 1978-ban, amikor útjára indult a Teng Hsziao-ping néhai kínai vezető által meghirdetett "reform és nyitás" politika.
Kína már 2009-ben lekörözte Japánt és ezzel a világ második legnagyobb gazdasága lett az Egyesült Államok után. 1978 óta a kínai gazdaság gyors ütemben bővült, 2014-ben még 10,4 százalékos emelkedést jegyeztek fel, majd a növekedés évről évre fokozatosan lassult.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







