Recepthamisítással igényelt vissza csaknem 230 millió forintnyi társadalombiztosítási támogatást egy 54 éves gyógyszerész.
Az EESZT-ben való regisztrációt követően vehető fel az új Moderna-mRNS alapú, COVID-19 elleni vakcina a Semmelweis Egyetem három oltópontján, melyek meghatározott napokon és idősávokban érhetők el és a rendelési idő vége előtt 15 perccel fogadják az utolsó pácienst.
Az oltáshoz a személyi azonosító okmányokra, a lakcím- és TAJ kártyákra, valamint a Klinikai Központ honlapjáról letölthető nyomtatványok kitöltött és aláírt változatára van szükség.
Az oltópontok nyitvatartási ideje itt érhető el.
A vakcinát elsősorban azoknak ajánlják, akik a térítésmentes influenza-elleni oltásokra jogosultak, ide tartoznak pl. a 65 év felettiek és az egészségügyi dolgozók is, akik foglalkozásuknál fogva veszélyeztetettek.
Az oltás egydózisú és 12 éves kortól adható azoknak, akik a megelőző három hónapban nem estek át igazoltan a koronavírus fertőzésen és ezidő alatt nem kaptak Covid-19 elleni oltást sem.
Milliónyi magyar retteg ettől a vizsgálattól: pedig két tankolás árából elkerülhető lenne a tragédia
A Hetifókuszban ezen a héten az egészségmegőrzés, a rendszeres szűrővizsgálatok és a magyarok szűrési szokásainak témáját járjuk körül.
-
Rugalmas díjazás, vállalkozásra szabott megoldások – az Ultrával új szintre emeli a céges bankolást az OTP Bank (x)
OTP Bank vállalkozói számlacsomagok: minden fejlődési szakaszban olyan megoldást kínál, amely az adott cégmérethez, forgalomhoz és igényekhez igazodik.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








