A hatóság szerint az eltérő elnevezés semmilyen minőségi vagy biztonsági kockázatot nem jelent.
Kötelezővé tennék a védőoltást egyes munkahelyeken, ez alól a tanári szakma sem képez kivételt. Bár a tanárok zöme már beoltotta magát, ezzel a rendelettel kiesnének páran, ami komoly gondot okozhat az egyébként is pedagógus hiányban szenvedő oktatásnak.
Gulyás Gergely a kormányinfón bejelentette, hogy a cégek, munkáltatók kötelezővé tehetik az oltást. A munkaadók képviselete bizonyos munkahelyeken elfogadhatónak tartja ezt, a fővárosi önkormányzat a saját cégeinél felméti az oltottsági adatokat, hogy döntsön a kötelezővé tételről, azonban a pedagógusok nem örülnek ennek az indítványnak, ugyanis már most is kevés a tanár, így ha néhány nem oltott kiesik, az már komoly gondot okozhat.
A tanárok között csak kevesen nem kérik az oltást, de mivel eleve kevesen vannak a pályán, problémát okozhat, ha ők nem dolgozhatnak.
– válaszolta a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete azt RTL Híradó kérdésére.
A fővárosi önkormányzat hamarosan felméri, hogy hányan nem oltatták be magukat a főváros cégeinél, ez alapján döntenek majd arról, hogy hol lesz kötelező az oltás, míg a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége szerint vannak munkahelyek, ahol a munkavállalók és a munkaadók érdeke is az, hogy kötelező legyen az oltás.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







