Az, hogy hányszor tudsz felállni egy székről fél perc alatt, a lábaid erejéről és a mozgásod biztonságáról is árulkodhat.
1800 forintos koronavírus-gyorsteszttel támad a Lidl: eddig még csak itt látták, hogy kapható
Egyes Lidl áruházakban meglepően olcsón lehet kapni koronavírus antigén-gyorsteszteket, illetve FFP2-es maszkokat - erről tanúskodik egy, a napokban az internetre feltöltött videó is. Ebből az derül ki, hogy a diszkontlánc teszteket már - átszámítva - kevesebb mint 2 ezer forintért is árul, illetve maszkokért is csak párszáz forintot kér.
Bár Magyarországon a tömeges koronavírus-tesztelés, kiváltképp az öntesztelés sosem volt vezető motívuma a járvány elleni védekezésnek, azért már az itthoni gyógyszertárakban is kaphatóak különböző gyorstesztek. Igaz, igen borsos áron. A Biosynes gyorstesztje például 7-8 ezer forintos áron vásárolható meg több magyar patikában is.
Ehhez képest, egy friss németországi videó szerint a Lidl már nagyon olcsón is árul antigénes-gyorsteszteket egyes diszkontjaiban. "Sanyi hentes", azaz vélhetően Sándor, éppen néhány nappal ezelőtt töltött fel egy friss videót a diszkontlánc egyik németországi áruházából TikTok-ra, amiben azt mutatja be,
tömegével árulja a bolt az olcsó teszteket, és maszkokat is.
A videó tanúsága szerint ugyanis az antigén-gyorstesztek darabja 4 euró 95 cent, ami április 1-i hivatalos devizaárfolyamon számolva alig 1 800 forint, míg az FFP2-es maszkok darabja leárazva csupán 77 centbe, azaz 280 forintba kerül.
Súlyos krízis előtt áll az ország: milliónyi magyar ássa a saját sírját, és még a gatyájuk is rámegy
A magyarok több mint ötöde naponta dohányzik, a fiatal felnőttek körében pedig minden negyedik ember rendszeresen rágyújt.
Újabb csúcstermék kapott zöld utat Európában: injekció nélkül olvasztja le a kilókat az új gyógyszer
Az amerikai receptfelírási adatok azt mutatják, hogy a tablettás kiszerelések érdemben bővíthetik az elhízás elleni gyógyszerek piacát.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







