A malária elleni küzdelemben az elmúlt két évtizedben jelentős előrelépés történt, derül ki a Világ Egészségügyi Szervezet (WHO) legfrissebb jelentéséből.
Habár a vakcinák érkezésének üteme nem mindig halad a tervek szerint, napról napra közelebb vagyunk a tömeges oltások időszakához. Aki megkapta az első adagot, annak bizonyos meghatározott időn belül (21 vagy 28 nap), meg kell kapnia a második dózist is, még akkor is ha kellemetlen mellékhatások lépnek fel, ellenkező esetben nem fog hatékonyan védeni a fertőzésekkel szemben az oltás. Csak egyetlen esetben lehet kihagyni.
Az már számos alkalommal is nyilvánvalóvá tették számunkra, hogy a jelenleg érvényben lévő korlátozásokat addig fogják fenntartani, ameddig a lakosság nagy részének átoltottsága meg nem valósul. Ennek persze számos feltétele van még a hajlandóságon kívül is, méghozzá, hogy legyen elég vakcina. A "nyugati típusú"(mRns) vakcinák beérkezése, egyelőre lassabb, mint arra számítani lehetett, éppen tegnap, február 1-jén jelentette be Müller Cecília országos tisztifőorvos, hogy át kell dolgozni az oltási tervet, mivel a vártnál kevesebb vakcinát szállított a Moderna, 18 ezer adag helyett 11 ezret.
Ugyanakkor az AstraZeneca után a BioNTech is az Európai Uniónak szánt oltóanyag-szállításainak növelésére készül, a német biotechnológiai cég hétfői bejelentése szerint a második negyedévben akár 75 millióval is több adag érkezhet a Pfizer amerikai gyógyszeripari óriáscéggel az új típusú koronavírus (SARS-Cov-2) ellen kifejlesztett vakcinájukból.
De mi történik, ha valaki figyelmetlenségből, vagy önhibáján kívül később, vagy egyáltalán nem kapja meg a koronavírus elleni vakcina szükséges második adagját?
A szakemberek nem győzik hangsúlyozni, hogy az ígért védettség elérése érdekében mind a két oltásra szükség van! (Vannak természetesen egy dózisú oltások is, ezek esetében erről nincs szó, ám hazánkban jelenleg ezek nem elérhetőek!)
Egy adag a Pfizer vagy a Moderna vakcinájából közel sem olyan hatékony, mint kettő
A decemberben közzétett adatok azt mutatják, hogy a Pfizer-BioNTech vakcinája csupán csak kb. 52százalékban hatékony az első adag után, ám mindkét oltás után a kutatások szerint a vakcina 95 százalékos hatékonyságú. A Moderna szerint oltása az első adag után körülbelül 80 százalékban hatékony, és 95 százalékos a 18-65 éves embereknél mindkét dózis után, a 65 év felettieknél ez az arány 87 százalék.
Későbbi vakcina: ok, de ne túl későn!
Attól függően, hogy melyik oltást kapod meg be, a második adagot az első után 21, illetve 28 nappal későbbre kell ütemezni. De akkor se ess pánikba, ha nem sikerül pontosan ezen a napon megkapnod - mondta el Kavita Patel washingtoni gyakorló belgyógyász a HuffPostnak, majd kijelentette:
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Jelenleg nem ismeretes, hogy van-e túl késői időpont a második adag számára, mert ezt a helyzetet még nem vizsgálták - tette hozzá Patel. Ez azt jelenti, hogy az sem világos, hogy elölről kell-e kezdeni az oltakozási folyamatot, ha túl sok idő telt el az első adag után.
Más szóval, a szakember azt javasolja, senki ne hagyja ki a második adagot. Ha bármilyen okból nem sikerül tartani a kijelölt napot, akkor próbáljon egy ahhoz a lehető legközelebbi időpontot kiválasztani.
"A második adag vakcina potenciálisan nehezebb lehet egyes emberek számára" - mondta el Dr. Patel. "Személy szerint én az oltás másnapján fáradt voltam, ezért azt javasolnám, hogy akik megkapják, próbálják nem megterhelni magukat az oltást követő napon."
Leszázalékolás feltételei, menete, összege 2026-ban: ezekre a betegségekre jár a rokkantsági ellátás
2026-os útmutató a leszázalékolásról: a feltételektől a kérelem benyújtásán át az ellátás összegéig minden fontos tudnivaló egy helyen.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








