A 41. naptári héten országos szinten továbbra is mérsékelt volt a szennyvízben mért SARS-CoV-2 koncentrációja, ugyanakkor egyre több településen mutatnak emelkedő tendenciát az adatok.
Miután vasárnap a vártnál kevesebb vakcina érkezett, át kellett dolgozni az e heti oltási tervet - közölte az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs hétfői online sajtótájékoztatóján.
Müller Cecília elmondta, hogy 18 ezer Moderna-vakcina érkezésére számítottak, de kevesebb mint 11 ezer jött. Jelenleg is ülésezik az oltási munkacsoport, hogy átütemezze a lehetőségeket. Ezzel együtt leszögezte: mindenképpen megkezdődik a harmadik kör, vagyis a 89 évnél idősebbek beoltása.
A héten 85 410 adag Pfizer-vakcinát várnak. Számítani lehet továbbá Moderna-oltóanyagok érkezésére is, de a vasárnap tapasztalt bizonytalanságokra hivatkozva ennek részleteiről nem közölt többet az országos tisztifőorvos. Müller Cecília hangsúlyozta: minden vakcina, amit gyártanak, megvéd a súlyos megbetegedéstől, a súlyos szövődmények kialakulásától, a kórházba kerüléstől és a halálos kimeneteltől.
Működik a legális patikatrükk: így veszik töredékáron a méregdrága gyógyszereket az élelmes magyarok
Számos ismert gyógyszernek létezik azonos hatóanyagú, kevésbé ismert alternatívája, amelyek között jelentős árkülönbségek lehetnek.
Súlyos krízis előtt áll az ország: milliónyi magyar ássa a saját sírját, és még a gatyájuk is rámegy
A magyarok több mint ötöde naponta dohányzik, a fiatal felnőttek körében pedig minden negyedik ember rendszeresen rágyújt.
Újabb csúcstermék kapott zöld utat Európában: injekció nélkül olvasztja le a kilókat az új gyógyszer
Az amerikai receptfelírási adatok azt mutatják, hogy a tablettás kiszerelések érdemben bővíthetik az elhízás elleni gyógyszerek piacát.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







