8 °C Budapest

6 kórházban rendeltek el látogatási tilalmat a járvány miatt: további intézkedések várhatók

2020. augusztus 31. 19:01

Fejér, Borsod-Abaúj-Zemplén, Bács-Kiskun megye, Tolna, Szabolcs kórházai, illetve az egri Markhot Ferenc Kórház érintettek, számos tagintézményre külön szabályok vonatkoznak. Nem minden kórházban diagnosztizáltak koronavírus-fertőzött beteget a közlemények alapján, pusztán a járványhelyzet súlyosbodása is indokolhat egy ilyen lépést. Mutatjuk, hol van érvényben látogatási tilalom, és meddig.

Augusztus 26 -án két betegnek pozitív lett a koronavírus-tesztje, ezért látogatási tilalmat vezettek be a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházban. Az intézmény honlapja szerint az óvintézkedésre a betegek és hozzátartozóik egészségének védelme érdekében van szükség.

Látogatási tilalmat rendeltek el péntektől a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egytemi Oktatókórház több telephelyén a koronavírus-fertőzés esetszámainak emelkedő tendenciája miatt. A látogatási tilalmat a megyei kormányhivatal népegészségügyi főosztálya javaslatára az egészségügyi intézmény Szentpéteri kapui, Semmelweis tagkórház és a Szent Ferenc tagkórház telephelyein rendelték el péntektől - olvasható a bazmkorhaz.hu oldalon.

Az egri Markhot Ferenc Kórház pénteken jelentette be, teljes látogatási tilalmat rendelnek el szombattól. A döntés visszavonásig érvényes - közölte az intézmény sajtóreferense, Szegedi Erzsébet, akinek tájékoztatása szerint az országszerte megnövekedett koronavírusos esetszám miatt szombattól a betegek a kórház egyetlen fekvőbetegosztályán sem fogadhatnak látogatókat. A tilalom első napján a rendelőintézet zárva tart - jelezte.

Kitért arra is, a szigorítás időszakában minden nap 14 és 15 óra között biztosítják, hogy a hozzátartozók - romlandó élelmiszert nem tartalmazó - csomagot vigyenek a bent fekvőknek, melyet az ápolók vesznek át és továbbítanak. A küldemények külső felületét átadás előtt fertőtlenítik - tette hozzá.

Szintén szombattól teljes látogatási tilalom a kecskeméti Bács-Kiskun Megyei Oktatókórházban egy koronavírussal fertőzött beteg miatt - közölte az intézmény pénteken. Az intézmény közleménye szerint a betegbiztonság érdekében tett intézkedés a kórház Nyíri úti és Balaton utcai fekvőbeteg telephelyeire vonatkozik, rendkívüli látogatási engedélyt az adott osztály osztályvezető főorvosa adhat.

A látogatási tilalom visszavonásig érvényes és ideje alatt súlyos, életveszélyes állapotú betegnél egy hozzátartozó, míg kiskorú beteg mellett egyik szülője vagy törvényes képviselője tartózkodhat, továbbá apás szüléseket is tarthatnak. A betegek egyházi személlyel tarthatják a kapcsolatot. Az intézmény közlése szerint a rendelőintézet nyitvatartása változatlan.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Mai bejelentés alapján kedd reggel 6 órától látogatási tilalmat rendelt el a szekszárdi Tolna Megyei Balassa János Kórház a súlyosbodó járványügyi helyzet miat. A tájékoztatás szerint a kórházba csak előszűrés után lehet belépni, kísérő csak indokolt esetben - például a beteg gyermek szülője - mehet be.

A kórház területére gépjárművel nem lehet behajtani, a mozgásukban korlátozott betegek közlekedését a kórház betegszállító szolgálata és betegvezetői segíti. A járóbeteg-ellátás kórházi belépési pontjai változatlan rendben működnek.

Szintén keddtől teljes látogatási tilalmat rendeltek el a szabolcsi kórházcsoport gyógyintézményeiben az új koronavírusos megbetegedések országszerte emelkedő száma miatt. A tilalom keddtől a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház valamennyi tagkórházában érvényben van.

A visszavonásig érvényes intézkedés a nyíregyházi Jósa András Oktatókórházat és annak Sóstói úti telephelyét, illetve a nagykállói, a fehérgyarmati, a mátészalkai és a vásárosnaményi tagkórházak összes gyógyító osztályát érinti.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem