10 °C Budapest

Koronavírus: ilyen kérdőívet töltetnek ki a magyar iskolákban a szülőkkel

2020. február 6. 10:02

A Pénzcentrum értesülései szerint most már az általános és középiskolákban is koronavírussal kapcsolatos kérdőívet töltetnek ki a diákokkal, a szülőket levélben értesítették. Lapunk megszerezte a kérdőívet, amelyben többek között olyan kérdésések szerepelnek, minthogy a közelmúltban járt-e a diák Wuhanban, vagy kínai tartományban, esetleg a halpiacon. Mutatjuk, milyen kérdésekre várnak még választ.

Az egyetemek után most már általános iskolákba és középiskolákba is eljutott az a kérdőív, amelyben arról kérdezik a diákokat, így vagy úgy kapcsolatba kerülhettek-e a koronavírudssal. Először a Semmelweis Egyetemen kezdtek kérdőívet kitöltetni és ott is csak a távol-keleti hallgatókkal. Az egyetemen mintegy 400 távol-keleti hallgató tanul, köztük 52 fő kínai, akiknek a szorgalmi időszak megkezdése előtt ki kell töltenie egy részletes kérdőívet - írta az intézmény január végén kiadott közleményében. 

Ez alapján dönthető el, mekkora a kockázata annak, hogy hordozhatja a vírust. Amennyiben ez felmerül, de a hallgató tünet- és panaszmentes, kéthetes járványügyi megfigyelés alá vonja az egyetem, míg egy esetleges fertőzés tüneteinek jelentkezésekor az Egyesített Szt. István és Szt. László Kórházba szállíttatják a beteget

- írták. Azóta már a Corvinus Egyetem hallgatói is jelezték a médiának, hogy anélkül nem engedi a Neptun (elektronikus tanulmányi rendszer), hogy felvegyék következő féléves tárgyaikat, amíg nem válaszolnak a koronavírussal kapcsolatos kérdésekre. Az Index azokkal az álhírekkel kapcsolatban kereste meg az egyetemet, hogy letilthatják a félévről azt, aki koronavírus-fertőzés gyanús. Az intézmény úgy reagált, hogy a múlt héten a hallgatók és az oktatók számára az egyetem kiküldött egy körlevelet, amelyben tájékoztatást adtak "a koronavírussal kapcsolatos legfontosabb hivatalos információkról". 

Körlevélben és a Neptun rendszeren keresztül - tájékoztatták az egyetem hallgatóit, oktatóit és adminisztratív munkatársait, hogy több minisztérium kérésére a Nemzeti Népegészségügyi Központ (Országos Tisztifőorvos) kérdőívét ki kell tölteni mindazoknak, akik az utóbbi hetekben Kínában jártak. Viszont a tárgyakat ugyanúgy felvehetik azok a diákok is, akik jártak Kínában az elmúlt időszakban - válaszolt az egyetem a lapnak.

Azonban nem csak az egyetemisták kell beszámolniuk, volt-e Kínában a közelmúltban, kapcsolatban kerülhetett-e fertőzött személlyel, vagy járt-e konkrétan a Wuhan-i halpiacon. Most már több általános iskolában is körbeküldték a szülőknek a kérdőívet. Az egyik budapesti iskolában a következő levél mellé csatolták a kérdőívet:

Az ÁNTSZ-től érkezett irányelvek alapján, amennyiben az intézményben Kínából érkezett tanulót oktatnak, járványügyi eljárásként kockázatfelmérés céljából kérdőívet kell kitöltetni a diákkal illetve szüleivel

- írta az iskolaorvos az iskolavezetésnek. "Ahol alap és/vagy középfokú oktatási-nevelési intézményben új koronavírus által érintett országból érkező diákokat oktatnak - az intézmény iskola-egészségügyi szolgálatának bevonásával - a kérdőívet és a nyilatkozatot a szülőkkel töltessék ki" - idézi a kapott rendelkezést az iskolaorvos. Ezek szerint középfokú oktatási intézményekbe is el fog jutni a kérdőív. A levélben még arról is szó van, hogy az osztályfőnöknek kell érdeklődnie első körben azoknál a diákoknál, akiknél fennállhat a fertőzésveszély, hogy megkaphatták-e az új típusú koronavírust. Ezután 

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

nekünk, mint iskolaegészségügyi szolgálatnak tájékoztatnunk kell a diákot a koronavírussal kapcsolatban

- írja az orvos. A dokumentum a Kérdőív és nyilatkozat az új koronavírus (2019-nCoV) által érintett Kínából érkezőknek címet viseli, a név, születési idő, lakcím, telefonszám és e-mailcím megadásával kezdődik, majd ezekre a kérdésekre várja a választ: 

  • Az előző 14 napban hol tartózkodott Kínában? (Wuhan vagy egyéb kínai tartomány)
  • Kapcsolatba került valószínűsített vagy megerősített új koronavírus (2019-nCoV) okozta fertőzésben szenvedő személlyel?
  • Járt-e az elmúlt 14 napban olyan kórházban Kínában ahol az 2019-nCoV megbetegedésben szenvedő személyeket kezelnek?
  • Járt-e Wuhanban élő állat és halpiacon a megelőző 14 napban?
  • Észleli-e magán az alább felsorolt tünetek valamelyikét, a tünet jelentkezésének dátumát is adja meg: (láz, köhögés, torokfájás, légszomj)

Végül a kitöltőnek aláírásával kell igazolnia, hogy "a fenti nyilatkozat tartalma a valóságnak megfelel" és hogy "a Kína elhagyása utáni 14 napban a fent felsorolt tünetek jelentkezése esetén azonnal" értesíti a kijelölt személyt.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 8. szerda
Dénes
15. hét
Április 8.
A romák világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?