A Belügyminisztérium február közepén benyújtott törvénytervezete szerint a jövőben gyógyszerészek és szakápolók is jogosultságot kapnának az elektronikus vényírásra.
Nagy változások lesznek áprilistól az egészségügyben. A betegek leginkább annyit vesznek majd észre, hogy minden megyében egy kiemelt kórház marad, Budapesten pedig hat vezető intézmény lesz 24 órás ellátással.
Idén április elsejétől átalakul az egészségügyi rendszer Magyarorszégon az Index információi szerint. Az új stratégia legfontosabb elemei:- Megyénként osztja el a pénzt a kormány, pontosabban az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP), amely a lakosság száma alapján határozza meg az összeget. Eddig a kórházak meghatározott ellátásokra kapták a pénzt.
- Az OEP által meghatározott pénzből kell kijönniük egy megyében az ottani kórházaknak. Ha másképp nem megy, összevonásokkal, leépítésekkel, osztályok megszüntetésével. A cél a párhuzamosságok kiküszöbölése.
- Megyénként egy fő intézmény marad, a többi kórház telephelyként vagy tagintézményként működik.
- Budapesten hat vezető kórház lenne: a Honvédkórház, a Semmelweis Egyetem, a Szent István-, a Péterfy-, az Uzsoki-, valamint a Szent János- vagy a Szent Imre kórház.
- A vezető kórházaknak Budapesten (és a megyékben is) 24 órás ügyeletet kell tartaniuk. Ha ezt sikerül megvalósítani, akkor megszűnik a kórházak közötti váltott ügyelet a fővárosban. Így mentők mindig tudhatnák, hogy egy-egy területről melyik kórházba vigyék a beteget.
NEKED AJÁNLJUK
FRISS HÍREK
Több friss hír
23:15
Erről ne maradj le!
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
NAPTÁR
Tovább
2026. február 26. csütörtök
Edina
9. hét
Ajánlatunk
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Egészség legolvasottabb
3
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
INGYENES REGISZTRÁCIÓ
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában
INGYENES REGISZTRÁCIÓ
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. február 26. 21:13

Pénzcentrum | 2026. február 26. 18:04

Agrárszektor | 2026. február 26. 19:36




