Nem áll meg a bővülés: ezek az új kedvezmények járnak a családoknak idén
Egyre bővülnek a lakástámogatási kedvezmények.
Egyre bővülnek a lakástámogatási kedvezmények.
januártól ez a trend felgyorsulhat.
Hoppá-hoppá.
Arra voltunk kíváncsiak, hogy mely megyék és települések iránt van a legnagyobb érdeklődés a falusi csok szempontjából. Hogy kiderítsük, mely területek a legvonzóbbak az olvasók számára, megnéztük a HelloVidék statisztikáit. Érdekes eredményeket kaptunk!
Eddig közel 14 ezer család vette igénybe a családvédelmi akcióterv valamelyik támogatását, az első hetek igazolták a várakozásokat, \"nagyon szólt\" a program.
A program indulása óta rengeteg érdeklődő kattintott a HelloVidék falusi csokkal foglalkozó aloldalára, most pedig azt néztük meg, hogy a statisztikáink alapján mely megyékben és településeken van a legnagyobb érdeklődés a falusi csok iránt.
Nézzük, hogyan teljesített eddig az otthonteremtési támogatás, és mire számítanak a döntéshozók az új érában. A HelloVidék az Emberi Erőforrások Minisztériumát kérdezte.
A falusi CSOK nagy hatással van az ingatlanpiacra, nem csoda, hiszen sokan pályáztak most új- vagy használt lakás vásárlására. Most annak jártunk utána, hogy a legolcsóbb járásokban mennyiért vehetünk és mekkora ingatlant valamint, hogy mire elég az erre adott támogatás fele.
A falusi CSOK nagy hatással van az ingatlanpiacra, nem csoda, hiszen sokan pályáztak most új- vagy használt lakás vásárlására. Most annak jártunk utána, hogy mennyibe kerülnek járásonként a legdrágább házak valamint, hogy mire elég az erre adott támogatás fele.
Az új, gazdaságvédelmi akcióterv lehetővé teszi a kistelepüléseken használt lakást vásárlók számára, hogy igénybe vegyék 5 millió forintig az ÁFA-visszatérítést. Kistelepülésnek azok a városok, falvak minősülnek, amik szerepelnek a Falusi CSOK-listájában is.
Mintegy 150 milliárd forint értékben összesen 30 ezer család részesülhet falusi csok támogatásban három év alatt.
Vidéken jobb a helyzet.
2486 magyarországi településen érhető el a családi otthonteremtést szolgáló állami pénzkeret. A HelloVidék mutatja a hivatalos, és teljes Borsod-Abaúj-Zemplén megyei listát!
2486 magyarországi településen érhető el a családi otthonteremtést szolgáló állami pénzkeret. A HelloVidék mutatja a hivatalos, és teljes Zala megyei listát!
2486 magyarországi településen érhető el a családi otthonteremtést szolgáló állami pénzkeret. A HelloVidék mutatja a hivatalos, és teljes Veszprém megyei listát!
2486 magyarországi településen érhető el a családi otthonteremtést szolgáló állami pénzkeret. A HelloVidék mutatja a hivatalos, és teljes Vas megyei listát!
2486 magyarországi településen érhető el a családi otthonteremtést szolgáló állami pénzkeret. A HelloVidék mutatja a hivatalos, és teljes Tolna megyei listát!
2486 magyarországi településen érhető el a családi otthonteremtést szolgáló állami pénzkeret. A HelloVidék mutatja a hivatalos, és teljes Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei listát!