Dráma a magyar munkahelyeken: így próbálják eltitkolni az üzemi baleseteket, nincs jó vége
Két év, végrehajtásában öt év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek egy férfit, aki megpróbált eltitkolni egy munkabalesetet.
Két év, végrehajtásában öt év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek egy férfit, aki megpróbált eltitkolni egy munkabalesetet.
Költségvetési csalás miatt emeltek vádat egy négymilliárd forint vagyoni hátrányt okozó bűnbanda ellen.
Visszatér a tél: viharos széllel érkezik a lehűlés. A hétvégén döntően napos, száraz téli időre kell készülni élénk, olykor erős széllel, fagyos reggelekkel.
A globális gazdasági növekedés tavaly némileg meghaladta a vártat, és ennek pozitív következményei lesznek 2024-ben - mondta az IMF ügyvezető igazgatója.
További aggályok miatt mintegy 20 milliárd euró marad mindaddig befagyasztva, amíg a magyar kormány nem teljesíti az összes szükséges feltételt.
Mexikó kiszállt a 2036-os olimpia rendezéséért folyó versenyfutásból - jelentette be az ország olimpiai bizottságának (COM) elnöke.
Decemberben az előzetesen közöltnek megfelelően gyorsult az éves infláció az euróövezetben - közölte végleges adatként az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán.
Mederkotrás közben egy második világháborús 250 kilogrammos szovjet hídromboló légibombát találtak a csepeli szabadkikötőben pénteken.
Elgázolt egy embert Sárváron a Celldömölkről pénteken 6.10-kor Szombathelyre induló személyvonat; jelentős késésekre kell számítani a Celldömölk-Szombathely szakaszon.
Szalmonella lehetséges jelenléte miatt visszahívta a forgalmazó az Alnatura és Bio Primo gojibogyóját (gojibeeren).
A bírósági ítéletekkel egyező erejű döntéseket is hozhatnak a békéltető testületek 2024. január 1-jétől – számolt be az MTI.
A Duna áradása miatt vasárnap 0:00 órától elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el a főpolgármester, vasárnaptól tilos parkolni az alsó rakpartokon.
A prágai egyetemen egy lövöldöző csütörtökön több embert megölt és több tucatnyit megsebesített, mielőtt a rendőrség "likvidálta".
A budapesti piacok ünnepi kínálattal készülnek, ráadásképpen pedig mától egészen december 24-ig nyitva lesznek – számolt be az MTI.
Jelentős mennyiségű esőre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat: Zala, Somogy és Baranya vármegyében egy nap alatt több mint 30 milliméter csapadék hullhat szerdán.
Megdőlt az országos melegrekord szombaton: Békéscsabán 18 Celsius-fokig emelkedett a hőmérséklet - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat a Facebook-oldalán.
Meghalt Galambos Erzsi Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész.
További 65 magyar állampolgárt, köztük 18 gyereket sikerült kimenekíteni Izraelből, ők jelenleg hajóval Ciprusra tartanak.
Változékonyra fordul az időjárás a hét második felében: pénteken délelőtt még többfelé lesz felhős az ég, majd kisüt a nap és szombaton is napos idő várható.
Lengyelország további 20 nappal, egészen november 2-ig meghosszabbította az ellenőrzést a szlovák határon.