Kiadták a riasztást: ebből a 8 megyéből hamarosan zivatar űzi ki a jó időt
Csütörtökön hazánk nyugati, délnyugati felén-kétharmadán több helyen előfordul zápor, zivatar, északkeleten kisebb a csapadék esélye.
Csütörtökön hazánk nyugati, délnyugati felén-kétharmadán több helyen előfordul zápor, zivatar, északkeleten kisebb a csapadék esélye.
A katasztrófavédelem megbízásából dolgozó rovartani szakértők folyamatosan vizsgálják a szúnyogok jelentősebb élőhelyeit.
2023-ban a korábbi évekhez képest jelentősen csökkent a belföldi vándorlás, több trend is megfordult. Kevésbé voltak vonzóak a községek, a főváros pedig új lendületet kapott.
Öcsödön nagyjából 20 ezres példányszámú állománnyal rendelkező hízópulykatelepen idegrendszeri tünetek és megemelkedett elhullás ébresztett gyanút az állattartókban.
Már nem Budapest a legkevésbé megfizethetőbb város, ha azt vesszük, hogy az ingatlanárak hogyan aránylanak a bérekhez, illetve az azok alapján megszerezhető lakáshitelekhez
Somogyban népszerűek a gazdag levesek, ilyen például a különleges Mária halleves, vagy a zselici leves.
A betegek 46,1 százaléka 0-14 éves gyermek, 24,9 százaléka 15-34 éves fiatal felnőtt volt.
Az influenza most inkább fiatal felnőttek körében dominál, viszont az akut légúti fertőzés korcsoportok szerinti megoszlásában még mindig jelentős arányt tettek ki a gyerekek.
A munkavállalók 46 százaléka hajlandó jelenlegi lakóhelyéről elköltözni: közel azonos arányban gondolkodnak külföldi, illetve belföldi célpontban.
Folyamatosan csökkent Jász-Nagykun-Szolnok megye lakossága. Foglalkoztatottságban már valamivel jobban állnak.
A HelloVidék idén is górcső alá a magyar megyéket: sorozatuk legújabb részében Heves megye legfontosabb változásaink járt utána a lap a KSH legfrissebb adatai alapján.
Vasárnap a délutáni órákban délnyugat felől újabb hullámban érkezik csapadék, az eső, záporeső mellett zivatarok is előfordulhatnak.
A Pictorial Collective-vel karöltve készítette el az elmúlt egy év leforgása alatt a Petőfi utcák népe című fotósorozatot, aminek kapcsán Stiller Ákossal beszélgettünk
A neten kutakodókat a leszbikusságra keresés mozgatta meg a legjobban a szex szóhoz kapcsolódóan.
Egy-egy heves zivatar is lehet óránkénti 80 kilométer feletti szélrohammal és nagyobb méretű jéggel.
A magas érték elsősorban a Balaton déli partján nagyszámban értékesített kiugróan drága lakóingatlanoknak köszönhető.
Szerda estig főként az ország keleti harmadában és a déli határvidéken kell zivatarokra számítani, amelyeket elsősorban felhőszakadás kísérhet.
Erős széllel, jégesővel és felhőszakadással érkezik a hidegfront. Az ország egyes részei között akár 15 fokos eltérés is lehet.
Ezer lakosra itt jutott az egyik legtöbb, 49 álláskereső, a vármegyén belül arányuk a Nyíregyházi járásban volt a legkedvezőbb.
Egy zalai, két Vas megyei és egy Veszprém megyei település is küzd az illegális gumilerakatok problémájával.