Kipukkadt a maszk-lufi? Már söprik ki a készleteket a boltok
Most egy 10-es pakk árából ezer forintot engednek az Aldiban.
Most egy 10-es pakk árából ezer forintot engednek az Aldiban.
Hétfőn 85 új esetet diagnosztizáltak.
A maszk viselése tömegközlekedési eszközökön és az üzletekben továbbra is kötelező.
Továbbra is kötelező a maszk!
A megfelelő távolság betartásával akár 80 százalékkal is csökkenthetjük a megfertőződés esélyét.
Hibát követünk el, ha lebecsüljük a vírus veszélyeit - jelentette ki Dr. Merkely Béla.
Az egészségük múlik rajta.
100 forinttól 10 ezerig minden van!
Hiánypótló!
Egy készülő szabályozás szerint nyilvános helyeken az arcot is el kell fedni, és kesztyűt is kell húzni Szerbiában.
Jakab Ferenc szerint egy járvány idején folyamatosan változik a helyzet, ez pedig a maszkviselés kérdését is képes felülírni.
Változik a 65 éven felüliek számára meghatározott vásárlási idő.
A szakképző intézmények tanulói saját készítésű eszközökkel segítik a koronavírus elleni védekezést. A közel 100 ezer textil szájmaszkból jutott a helyi kórházakba és szociális intézményekbe, egy részüket a májusi szakmai vizsgák alatt viselhetik majd a tanulók.
Ezt gondolják olvasóink.
Bár nem kötelező, ők mégis kérik.
Mutatjuk a teljes listát.
Kérdés, hogy reagálnak az emberek.
3999 forintba kerül 10 darab.
Hétfőtől él a rendelet.
21 repülővel és 3 kamionnal jött a szállítmány.