3900 forintos napijegyet vezetett be a MÁV-Volán: ezeken a vonalakon érvényes
A 24 óráig érvényes jegy szombati, vasárnapi és ünnepnapi közlekedési rend szerinti napokra, iskolaszünetekben pedig minden napra szól.
A 24 óráig érvényes jegy szombati, vasárnapi és ünnepnapi közlekedési rend szerinti napokra, iskolaszünetekben pedig minden napra szól.
Tavaly összesen csaknem 150 ezer utazáshoz használták a pecsétgyűjtő füzetet a MÁV-Volán-csoport járatain, így több mint 12 millió kilométert tettek meg az utazók a három iskolai szünetben.
Rákosrendező állomáson hétfőig az éjszakai órákban felsővezeték-karbantartást végeznek, ezért változik a menetrend, és a fővárosi szakaszon több vonat helyett pótlóbuszokat indítanak.
Már a Balaton déli partja, valamint Győr és Szombathely felé is váltható jelentős kedvezményeket biztosító Okosjegy. Ezzel már minden Magyarországon közlekedő belföldi InterCity-járaton elérhető a szolgáltatás, több mint 80 város felé.
Az okosjegyek kiterjesztése további vonalakon is várható a jövőben. Ezzel a megoldással a vasút valós alternatívát kínál az autózás, akár a telekocsi helyett, támogatva ezzel a környezetbarátabb távolsági közösségi közlekedés használatát.
A vasúti menetjegyeket a pénztárakban, a vonatok fedélzetén, a jegykiadó automatáknál, valamint az Elvirán vásárolhatják meg az utazók.
Szerdától április végéig pályafelújítást végeznek az észak-balatoni vasútvonalon, és tizenkét vasúti átjáró épül át.
Szerdától április végéig pályafelújítást végeznek az észak-balatoni vasútvonalon, és tizenkét vasúti átjáró épül át - közölte a Mávinform kedden.
Március 26-án, vasárnap kezdődik a nyári időszámítás, az órákat hivatalosan hajnali kettőkor három órára állítják előre.
A vasárnapi óraátállítás miatt változik több éjszakai belföldi és nemzetközi vonat, illetve néhány vidéki, valamint fővárosi buszjárat közlekedése - közölte a MÁV és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
A fővárost a Tisza-tóval összekötő Tisza-tó expressz közvetlen járatként közlekedik a Keleti pályaudvarról Tiszafüredet érintve Balmazújvárosig. Ez a járat közel 50 – igény esetén bővíthető – kerékpárhellyel szolgálja az utasokat.
Változik a vonatok, a buszok és a HÉV-szerelvények közlekedési rendje a MÁV-Volán csoport járatainál a nemzeti ünnepen.
Májustól vezetik be az új vármegye- és országbérleteket, amelyekkel a helyközi járatokon városon belül is lehet majd utazni, Budapestet leszámítva.
Akár több tízezer forinttal csökkenhet a családok havi közlekedési ráfordítása a május elsején bevezetendő vármegye- és országbérletek révén, ha a szülők és a gyerekek is ingáznak.
Friss részletek derültek ki az új megyei tömegközlekedési bérletekről. A MÁV tételesen leírta, mi mindenre kell figyelni!
A vonatokon egy év alatt több mint 6 millióval nőt az utasszám, a buszokat 10 millióval több utas választotta 2022 harmadik negyedévében, mint egy évvel korábban.
Az ország- és vármegyebérletek bevezetését a hétvégén jelentette be Orbán Viktor. Az azóta vitákat és sarkos véleményeket kiprovokáló új rendszerről mára minden részlet kiderült.
Április végétől már kapható a kedvezményes MÁV-Volán-bérlet, de kérdéses mekkora rétegnek lesz ez elég az autó lerakásához.
Az autósok nem azért nem választják a közösségi közlekedést, mert drága. Biber Anett, a MÁV-csoport szóvivője szerint viszont a májustól létrejövő vármegye- és országbérlet erős érv a közösségi közlekedés mellett
Május elsejével buszra és vasútra egyaránt érvényes havi országbérletet, vármegye bérletet ajánlunk. A vármegye bérlet 9450 forintba, a havi országbérlet 18900 forintba kerül majd.