Elárulta mestertervét Friedrich Merz: mire készülhet a leendő német kancellár?
Friedrich Merz bejelentette, hogy a harmadik helyen végzett szociáldemokratákkal akar kormánykoalíciót alakítani.
Friedrich Merz bejelentette, hogy a harmadik helyen végzett szociáldemokratákkal akar kormánykoalíciót alakítani.
Bár a vaping kevésbé káros, mint a hagyományos dohányzás, és hasznos eszköz lehet a felnőtt dohányosok leszokásában, a fiatalok körében riasztó mértékben nőtt a használata.
A kormány jelentős adókedvezményeket jelentett be: októbertől a háromgyerekes, 2026-tól pedig fokozatosan a kétgyerekes anyák is élethosszig tartó szja-mentességben részesülnek.
Évek óta zárv tart, a kormány már eddig is 16 milliárdot költött a diósgyőri vár felújításra. Úgy tűnik, egy év múlva végre befejezhetik a nehézsorsú óriásprojektet.
A kormány új rendelettervezete szerint szeptembertől külön csoportokba helyeznék azokat az óvodásokat, akik a következő tanévben kezdik az első osztályt.
A bankszektor számára jelentős terhet jelentenek az állami elvonások, különösen az extraprofitadó és a tranzakciós illeték.
A belügyminisztérium adatai szerint jelenleg 26 hazai iskolában érhető el a sportlövészet a diákok számára.
A kormány egy új rendelettervezet szerint érdemjeggyé alakítaná a 2025. március 1-je után megírt kompetenciamérések eredményeit,
A Belügyminisztérium honlapján közzétett tervezet értelmében a páciensek a jövőben bármely szakrendelőt felkereshetik érvényes beutalójukkal.
A munkáshitelt idáig már több mint kilencezren igényelték, az igénylők átlagosan 3,7-3,8 millió forintot vesznek fel.
A magyar kormány határozottan elutasítja a legkisebb nyugdíjak egyszeri megemelésének ötletét.
Fókuszban az áfacsalások visszaszorítása és a tisztességes vállalkozások támogatása - megtartotta idei első ülését a Fenntartható Gazdaságfehéredésért Felelős Bizottság.
A kormány nem zárja ki a kötelező árstop bevezetésének lehetőségét - közölte Nagy Márton minisztériuma a kedden közzétett, a vártnál rosszabb inflációs adatok után.
A szakértő szerint nemhogy a hazai helyzet, de a világpolitikai események is szinte megtiltják, hogy újabb benzinárstopot vezessenek be.
Koszovóban vasárnap reggel 7 órakor nyitottak meg a szavazóhelyiségek. A közel kétmillió választópolgár este 7 óráig adhatja le voksát.
A fejlett kvantumszámítógépek képesek lehetnek feltörni a jelenleg széles körben alkalmazott nyilvános kulcsú titkosítási algoritmusokat.
A brit kormány bejelentette, hogy lebontják a Grenfell Tower maradványait, azt a nyugat-londoni tömbházat, amelyben 2017-ben 72 ember vesztette életét.
A terv szerint a telek köztulajdon marad, a lakások 20%-a megfizethető bérlakás lesz.
A pénzt nem lehet felújításra, beruházásra, fejlesztésre vagy közműdíjakra sem fordítani.
Az iparági szakértők véleménye megoszlik a döntés hatásairól.