Gyorsan ürülnek a földgáztárolók: a kemény tél pedig még előttünk van
Az átmeneti megnyugvás után november közepétől ismét emelkedő pályára álltak a gázárak.
Az átmeneti megnyugvás után november közepétől ismét emelkedő pályára álltak a gázárak.
Jelentősen csökkent az európai gázár csütörtökön, 13 óra körül 21 százalék körüli veszteséget jelzett a szerdai záróértékéhez képest.
Szeptemberben az általános kínálati hiány mellett továbbra is a földgáz árának növekedése volt megfigyelhető.
Hatalmas fejlesztések zajlanak a hazai gázhálózat központjában, Városföldön amelyek révén az ország bármely részén lévő felhasználó ellátható lesz gázzal.
Megjelent a magyar földgázrendszer 2020. évi működési adatait összegző kiadvány.
A járvány utáni gazdasági fellendülés miatt meredeken emelkedik a földgáz, a kőolaj és a szén ára már globálisan is.
A jól karbantartott korszerű eszközökkel és vezetékekkel elkerülhetők a balesetek, a gázszivárgás.
Az előző év azonos hónapjához képest idén a földgázfogyasztás csökkent, míg az áramfelhasználás nőtt.
Megjelent a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) májusi nemzetközi árösszehasonlító vizsgálata.
A hideg időjárás miatt februárban magasabb volt földgázfogyasztás a MEKH adatai szerint.
Tudnak valamit?
2,7 milliárd köbméter van a tárolókban.
A legmagasabb napi gázfogyasztás 11 százalékkal volt magasabb a 2015-ös csúcsnál.