Áll a báll az üvegvisszaváltás körül: hatalmas nyomás alá kerültek a magyar sörgyárak is
A magyar sörpiac 70 százaléka mögött a dobozos termékek állnak, így nem kis feladat a betétdíj bevezetése.
A magyar sörpiac 70 százaléka mögött a dobozos termékek állnak, így nem kis feladat a betétdíj bevezetése.
Egy friss kutatás szerint évi 9000 megtett kilométer az a határ, amely fölött megéri saját autót fenntartani.
Az elhasznált étolaj számos háztartásban a mai napig nincs megfelelően kezelve.
A hullámkarton széles körben használt csomagolóanyag, és némi kreativitással otthon is úja tudjuk hasznosítani.
Az Eurostat legújabb, 2020-as adatokra épülő statisztikája alapján hazánkban mindössze a megtermelt műanyag szemét negyedét hasznosítjuk újra.
A csoportban, közösen végezhető kísérletek, digitális projektek nem csak a kreativitást fejlesztik, hanem a kooperációs készségeket is.
A kidobásra ítélt elektronikai eszközök világszerte gondot jelentenek, ráadásul csak töredékük kerül újrahasznosításra.
A hulladékkezelés módjának környezeti hatásai igen drasztikusak.
A repohár visszaváltással kapcsolatban koordinációra lenne szükség a vendéglátóhelyek között, ugyanis a rendszer jelenleg nem egységes és nem is racionális.
Az NMHH készülékcsere-programjának keretében ugyanis már nem 20, hanem 40 ezer forinttal kedvezőbb áron juthatunk új készülékhez.
Baráth Gábor szobrász rengeteg projekten dolgozik, legújabban a bábszínházkészítés köti le az idejét, de a gumiszobrok megalkotásával sem hagyott fel.
Nemrég az Auchan kivonta az összes hazai áruházából a súlyosan környezetszennyező, egyszer használatos műanyag zacskókat, amivel évi 172 tonna műanyagot vált ki a vállalat.
Tesztjelleggel elindították a használt sütőolaj-visszagyűjtést, mellyel újabb fontos lépést tesz a környezetre gyakorolt káros hatások csökkentése érdekében.
A Lidl Magyarország tesztjelleggel elindította a használt sütőolaj-visszagyűjtést, mellyel újabb fontos lépést tesz a környezetre gyakorolt káros hatások csökkentése érdekében.
Húsvét után eltűnik az Auchan hazai áruházaiból a zöldség-gyümölcs, illetve a pékáru leméréséhez és hazaszállításához használt műanyagzacskó, az úgynevezett rollbag.
A plasztik csomagolás mérete csökkent, minden más változatlan
Rengeteg lehetőség közül választhatunk akkor is, ha nem szeretnénk csak úgy kidobni elszáradt karácsonyi fenyőt, hanem inkább magunk gondoskodnál az újrahasznosításáról. Mutatjuk is, milyen megoldások jöhetnek szóba!
Azt pedig kevesen tudják, hogy a húslevesből hátramaradt zöldségek menthetőek, sőt, újabb finom fogás alapanyagai lehetnek, ha jól használjuk fel őket. Hogy mi készülhet még az egyszer megfőzött zöldségekből? Mutatjuk!
Így jelentősen nőhet a Magyarországon visszagyűjtött lakossági sütőzsiradék mennyisége.
Az új gyár a körforgásos gazdasági folyamatok egyik legmodernebb mintaüzeme lesz, hiszen közel 90%-ban újrahasznosított papírból gyártanak majd.