Dúl az akcióháború a magyar autópiacon: komoly százezrekkel csökkent a legolcsóbb új kocsik ára

Szánthó Péter2023. november 12. 06:29

Komoly akcióverseny kerekedik a magyar autópiacon, több százezres engedményekkel igyekeznek vásárlókat vonzani a kereskedők, akik szabadulnának a felgyűlt készletektől - derült ki a Pénzcentrum legfrissebb összesítéséből, amelyben Magyarország legolcsóbb új autóit kerestük. Többek között a Toyota, a Suzuki, a Dacia, és a Renault is komolyan beszállt az árversenybe, valamint a Fiat is elég komoly ajánlattal állt elő, 1,5 milliót is engednek az 500-as árából.

Utoljára augusztusban néztük meg, melyek a legolcsóbban elérhető új autók Magyarországon. Mostani, immár hetedik összeállításunk célja továbbra is az, hogy támpontot adjon azoknak, akik autóvásárlás előtt állnak, és az egyes modellek árváltozásai is szépen követhetővé válnak a listával.

A Magyar Lízingszövetség friss jelentése szerint a hazai autópiac nincs túlzottan jó állapotban, a forgalmazók beszámolói a beruházási kedv lanyhulását tükrözik, a vevők jelentős része továbbra is kivár.

Az emiatt csökkenő rendelésállomány sajnos előrevetíti akár annak a lehetőségét is, hogy nem csak a darabszám, de a finanszírozott összeg is visszaeshet a következő időszakban

- fogalmazott Kőszegi László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára. Mint kifejtette, egyelőre jól teljesített a piac, bár fontos kiemelni, hogy a látványos eredmény sokkal inkább az emelkedő áraknak, mintsem a növekvő lízing pozíciónak volt köszönhető. Emellett a bővüléshez az is hozzájárult, hogy az ellátási lánc problémái miatt meghosszabbodott határidők következtében még mindig a korábban, akár a tavalyi évben megrendelt eszközök átadása zajlik, bár ezek száma már gyorsan csökken.

A szakember azt is kifejtette, a kedvezőtlen folyamatokat tompíthatják az egyre általánosabbá váló, a szállítók által támogatott finanszírozási akciók is, mint például a kamatmentes ajánlatok, hiszen a csökkenő kereslet miatt, többek között a személygépkocsi készletek is növekedésnek indultak.

A jelenlegi kamatkörnyezetben ezek finanszírozása is költségesebbé vált, így a forgalmazóknak akár nagyobb kedvezményekkel is megéri szabadulni a járművektől

- húzta alá. Lássuk, mit is jelent ez a gyakorlatban!

5 millió alatt továbbra sincs nagyon új autó

Már a nyáron is arról számoltunk be, hogy 5 millió forint alatti összegért gyakorlatilag csak egy modell volt elérhető, a Mitsubishi Space Star akkor 4 440 000 forintba került, a kisautó ára pedig azóta sem változott. Ezzel még mindig ez a legolcsóbb itthon kapható személyautó, persze, az Entry felszereltségből olyan extrák hiányoznak, mint a rádió vagy a klíma, és a kinézettel is kompromisszumot kell kötnie annak, aki nem szereti a fehér autókat, minden más szín már feláras. Tavaly ez a modell még valamivel több mint 3,5 millióba került.

Autót vennél, és csak egy kicsi hiányzik? Nézz körül a Pénzcentrum autóhitel kalkulátorában!

Második továbbra is a Kia Picanto, amiért továbbra is 4 999 000 forintot kérnek a legalacsonyabb, Silver felszereltséggel - ez is fehér, de legalább van benne rádió és klíma. Év eleje óta ennek a modellnek az ára 200 ezer forinttal emelkedett. A Hyundai i10-es listaára ugyan 5 299 000 Ft, de az importőr 300 ezer forint kedvezményt biztosít, így pedig holtversenyben a Picantóval a második - egyébként az i10-es ára jócskán csökkent ebben az évben, májusban még 5 799 000 forintba került.

A korábbi toplistákat itt találod:

Immár három modell áll a dobogó második fokán, ugyanis a Dacia is komoly leárazást dobott be! A Sandero kedvezményes listaára szintén 4 999 000 Ft az importőr honlapja szerint. Ez 350 ezer forintos leárazást jelent, hiszen augusztusban még 5 349 000 forint volt a modell legolcsóbb listaára.

Harmadik a Citroen C3-as, amelynek most a legolcsóbb listaára 5 490 000 forint, 200 ezer forinttal kevesebb, mint legutóbb volt. Negyedik jelenleg a Fiat 500-as, ugyanis az importőr egy december 31-ig elérhető ajánlatot villantott, amely kereteiben akár 5 500 500 forintért is el lehet hozni a kisautót bizonyos feltételek teljesülése mellett - finanszírozni is lehet 6,3-9,8% közötti THM-en. Az ikonikus kisautóért májusban még, kapaszkodjunk meg:

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

7 005 000 forintot kértek, azaz bő másfél millióval olcsóbban meg lehet most csípni.

A Suzukinál is áresés volt, így ötödik helyre jött fel az Ignis, amely most legkevesebb 5 800 000 forintba kerül, hatodik a Swift, ami 30 ezerrel drágább. Ez 300 ezer forintos árcsökkenést jelent augusztus óta, közelítünk a januári árakhoz, akkoriban az Ignis 5 750 000 forint volt, a Swift pedig szintén 30 ezerrel drágább - az árkülönbség egyébként végig ugyanennyi volt.

Az hetedik helyen az Opel Corsa, a Renault Clio és a Peugeot 208-as osztozik jelenleg, mindhárom modell legolcsóbb listaára 5 990 000 forint. Az Opel és a Peugeot ára nem változott augusztus óta, viszont a Renault komoly leárazást élesített, ugyanis a Clio augusztusban még legkevesebb 6 439 000 forintba került, szóval 449 ezer forintot engedtek belőle.

A Dacia a Duster esetében is nagy árcsökkentést vezetett be, májusban 6 619 000 forintot kellett érte legkevesebb fizetni, most viszont 5 999 000 forint a legolcsóbb listaára, amivel nyolcadik helyen áll.

6 040 000 forintos legolcsóbb árával kilencedik a Toyota Aygo X, ez sem lett drágább nyár vége óta, de cserébe olcsóbb sem - sőt, novemberben finanszírozási kedvezményt is adnak rá az importőr oldala szerint, amely keretében legolcsóbban 5 390 000 forintért is elvihető az autó a készlet erejéig, 4,9% THM-re. Ha figyelembe vesszük az akciót, akkor 5 helyet ugorva ez a harmadik legolcsóbb autó Magyarországon.

Tizedik a Skoda Fabia, amely pénteken (november 10.) 6 168 842 forintba került az importőr konfigurátora szerint. A Porsche Hungária ugyanis euróból számolja át a vételárat a forintárfolyam alapján, így a forintosított listaárak folyamatosan változnak. Májusi listánkon mindenesetre még 5 355 573 forintos kezdő listaárral szerepel a modell. 11. a magasított Dacia Sandero Stepway, ami ma 6 189 000 forintba kerül, május végén az internetarchívum szerint még 6 289 000 forintba került.

6 199 000 forintos listaárával 12. a faceliftes Hyundai i20-as, aminek az ára nem változott augusztus óta. Az MG ZS legkevesebb 6 499 000 forintért vihető, ami ugyanannyi, mint augusztusban volt. Akkor ez a 11. helyre volt elég, most viszont még a 13.-ra sem, ugyanis bejött a képbe, és előzött a Fiat Panda, amit legkevesebb 6 280 000 forintért lehet elhozni.

Az itthon népszerű modellek közül a Suzuki S-Cross most legkevesebb 7 500 000 forintba kerül, májusban még 7 950 000 forint volt, azaz 450 ezret engedtek belőle. A Vitara májusban 7 440 000 forintba került legkevesebb, mára viszont már benézett 7 millió alá, 6 990 000 forintot kérnek érte. A forgalomba helyezési listát vezető Skoda Octavia májusban legkevesebb 11 523 242 forint volt, most az új, faceliftes modellt 11 901 533 forintos ártól lehet megrendelni, úgyhogy a megújulás drágulást is hozott.

A Kia Ceed 8 149 000 forintba került fél évvel ezelőtt, most is ugyanennyi. Szintén nem változott a Toyota Corolla ára sem májushoz képest, akkor is és most is 12 020 000 forintba kerül. A Yaris indulóára 7 685 000 forint volt akkoriban, novemberben ez 7 035 000 forintra csökkent. A magasított verzió, a Yaris Cross 8 240 000 forintról indult tavasz végén, és ma is ugyanennyi az ára.

Címlapkép: Szigetváry Zsolt, MTI/MTVA

Címkék:
autó, lízing, thm, modell, toyota, lízingszövetség, legolcsóbb, fiat, finanszírozás, suzuki, autóvásárlás, autópiac, peugeot, skoda, renault, dacia, újautó, autókereskedés, kia, hyundai, autó lízing,