Egy nemzetközi kutatócsoport új megvilágításba helyezte az önironikus humort.
Vádat emeltek a férfi ellen, aki tavaly nyáron, a 8-as főúton száguldott igen veszélyesen Audijával. A szakértői vizsgálat megállapította, hogy az elkövető pszichológiailag alkalmatlan a járművezetésre.
Közúti veszélyeztetés bűntette miatt emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki tavaly nyáron, a 8-as főúton hajtott végre szabálytalan és veszélyes manővereket, és csak a többi sofőrön múlt, hogy nem következett be baleset - közölte az ügyészség.
A vádirat szerint a férfi 2021. június 27-én délután közlekedett személygépkocsival Városlőd külterületén, a 8-as számú főút 74. kilométer- szelvényénél Veszprém felől Ajka-Bakonygyepes irányába. Haladása során előbb az „Előzni tilos” tábla és a kettős záróvonal ellenére megelőzte az előtte haladó motorost, majd hosszasan a szembejövő két forgalmi sávban haladt tovább, ezzel hirtelen irányváltásra kényszerítve négy szembejövő, szabályosan haladó személygépkocsit, akik a frontális ütközést csak gyors sávváltásokkal tudták elkerülni.
A szakértői vizsgálat megállapította, hogy az elkövető pszichológiailag alkalmatlan a járművezetésre.
A férfi a bűncselekményt korábbi bűncselekmény elkövetése miatti próbára bocsátás hatálya alatt követte el, azért az ügyészség indítványozta az elbírálásra illetékes Ajkai Járásbíróságnak, hogy a korábbi eljárást egyesítse a mostani ügyhöz, az elkövetővel szemben halmazati büntetésül börtönbüntetést szabjon ki, valamint a közügyek gyakorlásától és végleges hatállyal a közúti járművezetéstől is tiltsa el.
Húzós időszak vár a magyar autósokra: komoly összeget bukhat, aki ezt az egy dolgot benézi az utakon
2025-ben több mint 7700 nagyvadat ütöttek el gépjárművel Magyarországon, ami 16 százalékkal haladja meg az egy évvel korábban regisztrált 6650-es értéket.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







