14 °C Budapest

Mindenki ilyen kocsit akar: leáldozott a dízelnek?

2017. június 20. 12:37

Az év eleje óta látványosan tovább esett a dízelmotoros autók népszerűsége a használt autót keresők körében. A Használtautó.hu vezető autós portál adatai szerint míg két évvel ezelőtt másfélszer annyian kerestek dízeles autókat a potenciális vevők, mára ez az arány szinte teljesen átfordult a benzines autók javára.

Az alsó- és felső-középkategória leggyakoribb modelljeinek hirdetési árait vizsgálva megállapítható, hogy az újonnan még 10-20 százalékkal drágábban megvásárolt dízeles verziók ára 5-6 év után már 10-20 százalékos lemaradást mutat a benzinesekéhez képest.

Az üzemanyag szerinti bontásban vizsgált keresési statisztikák szerint a dízelmotorok iránti ellenérzés az év eleje óta látványosan fokozódott: míg a tavalyi év második felében nagyjából egyenlően oszlottak meg a keresések a benzines és a dízeles autók között, az előző hónapban már 57:41 volt a keresések aránya a benzinmotoros személyautók javára (a fennmaradó 2 százalékon az alternatív hajtású autók osztoztak).

Fodor László, a Használtautó.hu szakértője szerint ennek több oka is van. Egyrészt a 2015-ös dízelbotrány óta folyamatosan egyre több gyártó dízelmotorjáról derül ki, hogy az utcai károsanyag-kibocsátása jelentősen meghaladja a laboratóriumi határértékeket. Ezzel párhuzamosan a média arról is hírt ad, hogy néhány éven belül egyre több városközpontból fogják kitiltani a dízelüzemű járműveket, ezt pedig a vásárlók is kockázatként értékelik. Magyarországon ugyanakkor legalább ennyit nyom a latban az a tapasztalat is, amely az elmúlt években gyűlt össze az ellenőrizhetetlen előélettel behozott, zömmel 8-10 éves dízelautók javításának magas szervizköltségeiről. A korszerű dízelrendszerek felújításának egyes esetekben akár a milliós nagyságrendet közelítő elrettentő történetei igen gyorsan beépültek az autós köztudatba.

Így térnek el az árak üzemanyag szerint a leggyakoribb modelleknél

Az alsó-középkategóriás autók között az Opel Astra, a Volkswagen Golf és a Ford Focus, míg a felső-középkategóriában a Volkswagen Passat, a BMW 3-as széria, és a Ford Mondeo a leggyakrabban gazdát cserélő modell: együttesen a teljes forgalom 42 százalékát teszik ki. Az autós portál e hat modell esetében vizsgálta a hirdetési árakat üzemanyag szerinti bontásban. Az összehasonlíthatóság érdekében a hatéves korosztály (2011-es forgalomba helyezés) idei évben meghirdetett átlagértékeit hasonlította össze.

A vizsgálat során az derült ki, hogy

a dízeles verziók átlagára már 6 éves korban is 8-12 százalékkal marad el a benzinesekétől.

A Ford Focus esetében ez a lemaradás nem kevesebb, mint 17 százalékos volt. Egyetlen kivétel a Volkswagen Passat volt: itt a dízeles verzió még meg tudott őrizni egy minimális árelőnyt.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A jelenlegi üzemanyagárak mellett a dízelautók egyetlen komoly előnye, a kedvező fogyasztás - főként az alacsonyabb kategóriákban - kevéssé érvényesül. Változatlan piaci helyzet mellett tehát nagyobb esélye van annak, hogy az irántuk táplált kereslet tovább csökken majd. A vásárlók érdeklődése ma még elsősorban a benzines alternatíva irányába tevődik át, ám ahogy a villanyautók egyre megfizethetőbbé válnak, már a következő években is egyre inkább arra kell számítanunk, hogy az elektromos mobilitás mindkét hagyományos üzemanyag tekintetében egyre gyorsuló ütemben szívja majd el a keresletet..

Új autó, de miből?

Ha le kell cserélni a régi kocsit, megoldást jelenthet a hitel.  Sőt, akár az esetleges javíttatásokra is felvehetünk némi plusz pénzt. APénzcentrum kalkulátorával megnéztük, hogyan egészíthetjük ki az önerőnket személyi kölcsönnel. Ha az önerőhöz 3 milliót szeretnénk felvenni 3 évre, akkor a teljes hiteldíj mutatót (THM) figyelembe véve az FHB Prémium Személyi Kölcsönével járunk legjobban, amely mindössze 9,88 százalékos THM-el kecsegtet, a havi törlesztő pedig 94 149 forint.

Jó választás lehet a Mohácsi Takarék Bank Akciós Takarék Személyi Kölcsöne is, itt a THM 10,28 százalék, a havi törlesztőrészlet pedig 95 385 forint. Az Akciós OTP Személyi kölcsön szintén jó választás lehet, a THM 10,45 százalék, a havi törlesztő pedig 96 787 forint. Érdemes megemlíteni az MKB Mosoly Személyi Kölcsön nevű termékét is,aminél a THM 10,53 százalék, a havi törlesztő pedig 95 560 forint.

 

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem