17 °C Budapest

Hol élnek a legszegényebb magyarok? Mire elég havi 78 ezer?

2015. április 20. 06:03

Magyar családok százezrei élnek még mindig jövedelmi szegénységben, azaz havi kevesebb, mint 78 ezer forintból. Az iskolázottság még mindig sokat számít, azonban vannak diplomások is, akiknek nélkülöznie kell. De merre élnek a legszegényebb családok Magyarországon?

Növekedtek a reáljövedelmek, azonban nem lett kevesebb szegény, bár javult a rászorulók helyzete az elmúlt két évben Magyarországon. Többek között ezek is kiderültek a Társadalomkutatási Intézet (TÁRKI) tavaly ősszel végzett felméréséből. A kutatás szerint a magyar lakosság 16,6 százaléka, vagyis több százezer ember él jövedelmi szegénységben.

A nélkülöző háztartások havonta kevesebb, mint 78 ezer forintból gazdálkodnak.

A szegénység előfordulásának valószínűsége magas: az általános iskolát végzett családfővel élők között, illetve azoknál a családoknál is, ahol csak egy embernek van keresete, továbbá ott is, ahol a családnak a fenntartója 65 év feletti vagy nő. A családfő végzettsége szerint a következőképpen alakul a szegénységben élők összetétele.

Tehát minél magasabb az iskolázottsága a család fenntartójának, annál kisebb a valószínűsége a jövedelmi szegénységnek. Azonban megdöbbentő, hogy 100 szegényből még 4 így is diplomás, a legtöbben pedig azok vannak, akik legfeljebb általános iskolát végeztek.

Hol élnek a legszegényebbek?

A TÁRKI idén publikált felmérésében megfordult az eddigi évek trendje: 2014-ben több szegény élt a városokban, mint a községekben. 100 szegényből 51 városi és csupán 44-en vannak, akik községekben élnek. Míg a KSH háztartások fogyasztását vizsgáló előzetes adataiból régiókra lebontva láthatjuk, az egy főre jutó fogyasztási kiadásokat.

Forrás: KSH

Az egy főre jutó havi fogyasztási kiadások Pest megyében a legmagasabbak, utána kövezik Komárom-Esztergom, Fejér, Veszprém, megye itt 8 százalékos javulás következett be az előző évhez képest. A legkevesebbet az Észak- Alföldön költöttek, ez a helyzet nem is változott.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A felmérés szerint tehát a legszegényebbek az Észak-Alföldön: Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében élnek. Itt az egy főre jutó fogyasztási kiadás 55 373 forint, míg Közép-Magyarországon, azaz a Budapesten és Pest megyében ugyanez 82 814 forint.

A fogyasztás kiadásának szerkezetében nincsenek számottevő különbségek a régiókat illetően. A legtöbbet még mindig az élelmiszerekre és a lakásfenntartásra költik a magyar családok, ezek a kiadásaiknak több mint a felét teszik ki. Viszonylag keveset költöttünk élvezeti cikkekre, a legkevesebbet azonban az előző évekhez hasonlóan ruhára költöttük, ez a kiadásaiknak csupán 2,8 százalékát teszi ki.

NEKED AJÁNLJUK

A márciusi adatok alapján tavalyhoz képest alacsonyabb lett a tejtermékek feldolgozói értékesítési ára is, így többek között a vajé, a vajkrémé, a trappista sajté, a...

NAPTÁR
Tovább
2026. április 26. vasárnap
Ervin
17. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?