Helyreigazító közlemény az „Ennyi volt, bezárja magyar üzleteit a népszerű ruhamárka: ne keresd, ez lesz helyette” címmel megjelent cükkünk kapcsán.
Átlagosan 562 forintba kerülne a felső tagozatosok napi étkezése és 262 forintba az ebédje, ha a menzákon bevezetnék a kötelező reformkonyhát - írja a Népszabadság a birtokába került, az Emberi Erőforrások Minisztériumában készült előterjesztésre hivatkozva.
Ez csak ott nem jelentene áremelést, ahol már most is sokba kerül a menza, másutt azonban jelentős drágulást okozna. Nagykanizsán és Miskolcon például egyharmadával, Sopronban felével nőhetne az iskolai étkezés ára ezen kalkuláció alapján.
A napilap szerint az előterjesztésből az is kiderül: a tárcaközi egyeztetéseken az igazságügyi és a nemzetgazdasági tárca sem támogatta a rendelettervezetet, mondván, hogy a kötelező előírások jelentős terhet rónának az államra, az önkormányzatokra vagy a szülőkre.
A tanítás a szívem tölti meg, az OnlyFans a pénztárcámat: kifakadt a súlyosan alulfizetett pedagógus
Egy tanárnőt azért függesztettek fel nemrég, mert OnlyFans-tartalmat készít. Az eset rávilágít, hogy a tanárok jelentős része másod- és harmadállásból kénytelen megélni.
Hivatalos a fordulat: Zelenszkij aláírta a törvényt, fontos változás jöhet a kárpátaljai magyaroknak
Zelenszkij aláírta az oktatási törvény módosítását, könnyebbé válhat az anyanyelvhasználat Kárpátalján.
Franciaország lángokban: több száz iskola zárva, egyre durvább politikai válsággal kell szembenéznie
Hetek óta tartanak a diáktüntetések Franciaországban, és az eredetileg iskolai problémák miatt kirobbant tiltakozás mára országos politikai válsággá szélesedett.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







