A kempingezés költségei nagyon változóak lehetnek, mutatjuk milyen akciókat kínál a Lidl és az Aldi a szabadba vágyóknak.
Csak hazánkban tombol már a horror drágulás? Rohamosan csökkennek az élelmiszárárak a nagyvilágban
Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) által pénteken ismertetett adatok szerint augusztusban az átfogó árindex 138 pont volt, 1,9 százalékkal alacsonyabb a júliusinál. Éves szinten az élelmiszerárak 10,1 ponttal (7,9 százalékkal) haladták meg az egy évvel korábbi szintet. A FAO élelmiszerár-indexe kereskedelemmel súlyozott mutató, amely az öt legfontosabb élelmiszer-alapanyag - növényi olajok, szemestermények, húsfélék, tejtermékek és cukor - nemzetközi piaci árát veszi figyelembe.
A FAO gabonaárindex augusztusban 145,2 pont volt, 2,0 ponttal (1,4 százalékkal) alacsonyabb, mint júliusban, de még mindig 14,8 ponttal (11,4 százalékkal) meghaladta a tavaly augusztusi értéket. Augusztusban a búza nemzetközi árai 5,1 százalékkal estek, ami a harmadik egymást követő havi csökkenés, és elsősorban a javuló terméskilátásoknak köszönhető főleg Kanadában, az Egyesült Államokban és az Oroszországban, de közrejátszott az is, hogy újraindult az ukrán búzaexport a fekete-tengeri kikötőkből több mint öt hónapos megszakítás után először. Augusztusban a búza világpiaci ára 10,6 százalékkal múlta felül a tavaly augusztusit.
A növényiolaj-árindex augusztusban 163,3 pontot ért el, ami 5,5 pontos (3,3 százalékos) csökkenés júliushoz képest, amivel az index értéke valamivel az egy évvel korábbi szint alá került. A mutató csökkenését a pálma-, napraforgó- és repceolaj alacsonyabb világpiaci ára okozta, ami bőven ellensúlyozta a szójaolaj drágulását.
A tejtermékek árindexe 143,5 pont volt, 3,0 ponttal (2,0 százalékkal) alacsonyabb a júliusinál, ami a második egymást követő havi csökkenés, de még mindig 27,3 ponttal (23,5 százalékkal) meghaladta az egy évvel ezelőtti értéket. Augusztusban a vaj és a tejpor nemzetközi árjegyzései csökkentek, főként a legtöbb vezető importőr azonnali szállítása iránti gyengébb kereslet miatt, miközben a sajtok világpiaci ára immár a tizedik egymást követő hónapban emelkedett, tükrözve az állandó globális importkeresletet és a robusztus belső eladásokat.
A húsárindex 122,7 pont volt augusztusban, ami 1,8 pontos (1,5 százalékos) csökkenést júliushoz képest, ami egyben a második egymást követő havi csökkenés a júniusban elért történelmi csúcs óta, de továbbra is 9,3 ponttal (8,2 százalékkal) magasabb éves szinten. Augusztusban a baromfihús nemzetközi jegyzései csökkentek, ami a vezető importőrök alacsonyabb keresletének és a világszinten valamelyest megemelkedett exportkínálatnak köszönhető. Csökkent a szarvasmarhahús világpiaci ára is a gyenge belső keresletre néhány vezető exportáló országban és az exportkínálat bővülésére. Ezzel szemben a sertéshús ára emelkedett a továbbra is alacsony vágósertés-kínálat hatására, míg a juhhús ára mérsékelten nőtt az egyes európai országok megnövekedett importkereslete miatt.
Ezzel etetnek minket a boltok: féltve őrzött igazság derült ki több méregdrága, márkás élelmiszerről
Egyre népszerűbbek Magyarországon az áruházláncok sajátmárkás termékei. De mekkora kompromisszumot kell kötnie annak, aki ezekre cserélné le márkás kedvenceit, hogy spóroljon?
Rengeteg magyar kedvenc termékét változtatják meg: ennyit a legendáról, ezt is megtépte az idő szele
Hamarosan kapható lesz kés nélküli svájci bicska is, a cég ezzel reagál az egyre szigorodó nemzetközi szabályozásokra.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Új jegy- és bérletautomatát tesztel a BKK – képek
- Magyar arany a belgrádi tekvondó Eb-n
- Lemondott Pásztor Dániel református püspök
- 320 milliárd forintnyi magyar osztalék kerül külföldi kézbe a következő időszakban
- Riasztóan megugrott a szamárköhögéses megbetegedések száma
- Hszi Csin-ping: Kína támogatja Magyarországot, hogy nagyobb szerepet játsszon az EU-ban