Kínai csalók állhatnak a világ egyik legnagyobb online csalása mögött, mely során közel 800 ezer európai és amerikai személyes és banki adatait szerezhették meg.
Pékségeket ellenőrzött a NÉBIH. Kosz, pókháló, penészes kenyerek voltak az egyik üzemben, a hatóság eljárást indított ellenük.
Az új kenyér ünnepéhez közeledve több pékségben is ellenőrzést tartott az elmúlt napokban a NÉBIH Kiemelt Ügyek Igazgatósága (KÜI). Az ellenőrzés eredményeként egy budapesti üzem működését, nyomonkövethetőségi és súlyos higiéniai problémák miatt, azonnali hatállyal felfüggesztették a szakemberek. Emellett mintegy 1800 kg terméket kellett megsemmisíteni azok ismeretlen eredete miatt. Az eljárás során milliós nagyságrendű bírság várható.
Többek között kosz, pókháló, rendetlenség fogadta a KÜI ellenőreit abban a budapesti pékségben, ahol hétfőn reggel ellenőrzést tartottak. Az üzembe - a dolgozókon kívül - két macskának is szabad bejárása volt. Az udvaron és a pékségben boltoktól visszagyűjtött - esetenként már penészes - péksüteményeket és kenyeret tároltak.
Az üzemben nyomonkövetési rendszert nem működtettek. A pékség raktárában házi készítésű kolbászokat, kisütött zsírt és fagyasztotta húsokat is tároltak. Több fűszerkészítmény lejárt minőségmegőrzési idejű volt és jelöletlen zsákokban nagy mennyiségű (500 kg) zsemlemorzsát találtak az ellenőrök.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Tekintettel a higiéniai körülményekre a KÜI szakemberei azonnali hatállyal felfüggesztették az üzem működését. A helyszínen talált, összesen mintegy 1800 kg jelöletlen, illetve nem nyomonkövethető terméket (péksütemények, száraz kenyér, hús stb.) megsemmisíttették.
Az eljárás folyamatban van, az ügyben milliós nagyságrendű bírság várható.
Rengeteg magyar kedvenc termékét változtatják meg: ennyit a legendáról, ezt is megtépte az idő szele
Hamarosan kapható lesz kés nélküli svájci bicska is, a cég ezzel reagál az egyre szigorodó nemzetközi szabályozásokra.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Izraeli légicsapást érte dél-Libanont
- Napok óta fekete szennyvíz ömlik az egyik Pest vármegyei folyóba - videó
- Szlovénia önálló államként ismerné el Palesztínát
- Hszi Csin-ping: sok sikert kívánok Magyarország soros EU-elnökségéhez
- Ez is egy szerény parádé volt - Moszkvában díszszemlével ünnepelték a Győzelem Napját
- Már francia földön jár az olimpiai láng