A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon.
Nagyon nem mindegy, milyen zene szól akkor, amikor vásárolunk: kevesen gondolnák, hogy az áruházi zenék kiválasztása komoly szakértelmet igénylő munka. Egészen más szól egy hipermarketben délelőtt, mint éjszaka, és az sem véletlen, hogy másodpercek alatt kifordulunk egy olyan ruhaboltból, ahol üvölt a lakossági techno. A Pénzcentrum mutatja az áruházi zenék titkait.
Olyan fontos, mint a berendezés
A berendezéshez, az eladók ruházatához hasonlóan egy áruház a zenével is kommunikál, építi (esetleg rombolja) a róla kialakított képet - mondta el a Pénzcentrumnak Sziklay-Pap Ferenc, a több száz áruházban zenét szolgáltató 3G Multimédia Kft ügyvezetője. A szakember szerint minden boltnak érdemes kialakítania saját (háttér)zenei koncepcióját: ehhez ez ugyanakkor nem konkrét dalokat, stílusokat érdemes meghatározni, sokkal inkább az adott napszakhoz kapcsolható vásárlási profilokat.
Egy hipermarketben például jellemzően más csoportok vásárolnak reggel, napközben, este és éjszaka, így más-más zene az, ami számukra érdekes lehet. Az áruházi zeneszolgáltatók a délutáni /koraesti csúcsban például gyorsabb zenékkel tudnak ösztönözni a hatékonyabb vásárlásra, ugyanakkor reggel és délelőtt az idősebb vásárlók vannak többségben, akik viszont nyugodtabb dallamokat részesítenek előnyben. Éjszaka pedig sok, buliba menő, vagy buliból érkező fiatal vásárol alkoholt, energiaitalt, vagy chipset - ilyenkor az ő zenei ízlésükhöz közel álló, gyorsabb tánczenék működhetnek.
Az ügyvezető szerint vannak olyan boltok, amelyek kimondottan kérik, hogy az éjszakai idősávban - hajnali 2-3 körül gyorsabb, progresszív elektronikus zenék szóljanak: ezzel ugyanis növelhető a polcfeltöltő dolgozók hatékonysága.
Persze a túlzásba vitt karácsonyi zenéket sokszor már a dolgozók sem bírják: a zeneszolgáltatók ezért is igyekeznek lebeszélni az üzletvezetőket arról, hogy túl korán, már november elejétől csak a Jingle Bells és a Last Christmas szóljon.
Érdekes, hogy milyen módon jut el a zene az adott boltba: van, ahol CD-lemezeket visznek az üzletbe, de a legmodernebb technológiák már természetesen online alapon működnek. A 3G Multimédia ügyvezetője szerint ezt a fejlettebb technológiát azért választja egyre több bolt, étterem, mert egy központi helyről vezérlik, azonnal bele tudnak nyúlni a zenei repertoárba, sőt, az aktuális információkat is rögtön kezelni tudják (például hogy egy adott időszakban kóstoltatás van az üzletben). És persze még mindig sok olyan bolttal találkozhatunk, ahol valamelyik kereskedelmi rádió szól.
Tényleg felpörgeti a vásárlást a gyorsabb zene
- tudtuk meg Kiss Lászlótól, a piac másik nagy szereplőjének számító Mood Media country managerétől.
A szakember elmondta, náluk az összes idei top nemzetközi sláger lejátszásra került valamelyik csatornában. A Happy náluk is meghatározó volt, de sokszor került a lejátszási listákba a Rather Be a Clean Bandit-tól. Most a Taylor Swift Shake it off-ja is sokszor hangzik el az üzletekben.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A magyar zenék aránya 5-10 százaléknál nem szokott magasabb lenni, azonban a várakozások szerint ez mindenképpen növekedni fog. A magyar dalok közül Ruzsa Magdi Szerelem című száma gyakran szólt az áruházakban.
Ha nem szól zene, az is baj
Két esetben csökken a vásárlás: ha egyáltalán nem szól zene az áruházban, és ha nagyon tolakodó vagy zavaró zene szól - tudtuk meg az IKEAMagyarországtól.
A lakberendezési láncnál a zenei repertoárt a szolgáltató mindig a a helyhez illő tartalommal hozza létre, az adott vásárló- és látogatói kör jellemzői szerint. A dalokat például bpm-mutatószám (azaz "gyorsaság") szerint is osztályozza, hogy a gyorsabb dalokkal energizáló hatást, lassabb dalokkal pedig kellemes atmoszférat teremthessenek. A háttérzene célja, hogy ne legyen zavaró, ugyanakkor élménnyé tegye a vásárlással töltött időt.
Az azonban az IKEA-nál nem fontos, hogy aktuális slágerek legyenek a repertoáron, a fő szempont, hogy a zene kellemes legyen, és hogy élvezetessé tegye a vásárlást.
Rengeteg magyar kedvenc termékét változtatják meg: ennyit a legendáról, ezt is megtépte az idő szele
Hamarosan kapható lesz kés nélküli svájci bicska is, a cég ezzel reagál az egyre szigorodó nemzetközi szabályozásokra.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Hajukat téphetik a sofőrök a műszaki vizsga után, de van megoldás
- Újít a TikTok a zavarba ejtő tartalmak miatt
- Új fejlemény az egyik legforgalmasabb budapesti csomópont felújítása ügyében
- Ha már a hétvégére készül, mutatjuk, milyen lesz az időjárás
- Több változás is történt a jogosítványszerzésnél
- Meglepő fordulat a magyar rendszámoknál