2023-ban 15 milliárd 468 millió forintnyi nyereséget termelt a Hell Energy Magyarország Kft., ami majdnem 2,5 milliárddal magasabb, mint az egy évvel korábbi eredmény.
Az előző negyedévhez képest jóval kevesebb fejlesztést terveznek a hazai nagyvállalatok, derül ki egy friss felméréséből. Az év első három hónapjához képest harmadával kevesebben vannak, akik a következő egy évben gondolkodnak valamilyen beruházásban.
A cégek 44 százaléka számol fejlesztésekkel a K&H nagyvállalati növekedési index kutatás alapján, amely a hazai, nem állami nagyvállalatok aktuális helyzetét és egyéves várakozásait méri fel. Ez az érték azonban még mindig magasabb, mint az egy évvel ezelőtti mélypont, amikor háromból egy vállalat (32%) gondolkodott beruházásban. Amellett, hogy új fejlesztéssel kevesebben számolnak, ebben a negyedévben is többen vannak, akik az összes beruházásuk értékének növekedését várják (19%), mint akik a csökkenését (12%).
„A számokból egyértelműen kiderül, hogy a vállalatok tanultak az utóbbi másfél évtized két válságából, és komolyan veszik a koronavírus jelentette bizonytalanságot” – értékelte az eredményeket Patrick Van Overloop, a K&H Üzleti ügyfelek divízió vezetője. „Az óvatosság a negyedik hullám küszöbén indokolt lehet.
Nem szabad viszont elfeledkezni arról, milyen fontos fejlesztésekre költeni ebben az időszakban is, hogy le ne maradjunk versenytársainkkal szemben. Ha egy vállalat a folyamatai fejlesztésére vagy innovációra költ, ezek stagnáló vagy akár csökkenő kereslet mellett is kifizetődők lehetnek a hatékonyság és versenyképesség növekedése miatt” – emelte ki a szakértő.
Mint a felmérés egész története során, ebben a negyedévben is a technológiai fejlesztésben gondolkodók aránya a legmagasabb (29%), a legkevesebben pedig az értékesítés fejlesztésébe terveznek fektetni (7%). Nemzetközi viszonylatban is ez a tendencia tapasztalható már a járvány első hulláma óta: a vállalatok erősebben koncentrálnak az alaptevékenységükre, és kevésbé nyitnak új irányokba. Keresletcsökkenés miatt a legnagyobb visszaesés a kapacitásbővítés terén történt. Az előző negyedév kiugróan magas, 22 százalékos értékéhez képest kevesebb mint a felére esett vissza az ezzel tervező cégek aránya, mindössze a vállalatok 9 százaléka tervez ilyen fejlesztéssel.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- „A magyar bor sikere közös érdek” – megkezdődött a 43. országos borverseny
- Célzott csapást mért az USA Kínára, a villanyautókról van szó
- Szoboszlai Dominik egy régi-új csapattársat kaphat az új vezetőedző által
- Kinevezte az új kormányát Vlagyimir Putyin
- Majoross Gergely: az egészséges elégedetlenség jó motorja lesz a jégkorong-válogatott fejlődésének
- Lemondott Laskod traktorral biciklist gázoló alpolgármestere