25 °C Budapest

Ez csak a jéghegy csúcsa: sűrűn cserélődnek a felsővezetők az ilyen cégeknél

2020. december 8. 20:55

Intenzív tulajdonos és menedzsmentcsere zajlott 2020-ban a hazai társas vállalkozások körében, a természetes cserélődést az idei évben erősítette a generációváltás és a koronavírus hatása is. Egy év alatt több mint 45 ezer hazai vállalkozásnak változott a tulajdonosi szerkezete és összesen közel 100 ezer tulajdonosváltás került közzétételre. Összességében tehát nagyságrendileg 100 ezer vállalkozó magánszemély lépett be vagy lépett ki 1-1 vállalkozás tulajdonosi köréből.

Magyarországon már tradicionálisan magas a cégfluktuáció a magas cégtörlési és cégalapítási számoknak köszönhetően, de a folyamatosan működő vállalkozások belső szerkezete is gyorsan változik. A magas fluktuáció tehát cégeken kívül és cégeken belül is megfigyelhető. Egy éven belül nagyságrendileg minden 10. vállalkozásnak változik a tulajdonosi köre. Ez abból a szempontból érdekes minden vállalkozás számára, hogy a tulajdonosi szerkezet változása sokszor a vállalat kultúráját, szellemiségét is megváltoztatja. Ez különösen fontos egy olyan évben, amikor a koronavírus hatására amúgy is jelentősen megváltozott körülmények között kell működnie a vállalkozásoknak.

Egy új tulajdonosi szerkezet azonban még nem jelenti azt, hogy a tulajdonosi kör sokáig állandó marad. Csak az elmúlt 12 hónapban több mint 3000 vállalkozás számolt be 3-nál több alkalommal tulajdonosi szerkezet változásról, azaz a vállalkozások jelentős részének akár negyedévente is megváltozhat a tulajdonosi köre. Bizonyos szintig természetes is a tulajdonosok cseréje a befektetők érkezésével, vagy éppen a generációk cserélődésével. Egy szint felett azonban a fluktuáció problémát jelenthet, különösen akkor, ha a tulajdonosi és a menedzsmenti szerepkörök nincsenek szétválasztva.

A tulajdonoscserék azonban csak a jéghegy csúcsát jelentik a cégadatváltozások körében.

Egy másik hangsúlyos változás a vállalkozások életében a cégjegyzésre jogosult szerepkörök változása. Ilyen típusú változás még a tulajdonos cserénél is gyakoribb. Egy év alatt közel 47 ezer vállalkozásnál szerzett új aláíró jogot valaki, vagy épp szűnt meg a személy cégjegyzésre jogosulti hatásköre. Ennek a hatása sokszor a tulajdonos csere hatásánál is nagyobb, de legalábbis operatív szinten komoly változásokat is jelezhet a szervezetben.

Szintén nem kevés azon társas vállalkozások száma, amelyek éven belül is sűrűn változtatják az aláíró körüket. Közel 4 ezer olyan vállalkozás található jelenleg Magyarországon, amelynek a cégjegyzésre jogosult köre 4-szer vagy annál többször változott az elmúlt 12 hónapban.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A tulajdonosi és menedzsmenti kör változatlansága esetén is lehetnek azonban egy vállalkozás életében komoly változások. Egy főtevékenyégváltás jelenthet hangsúlyeltolódást egy vállalkozás profiljában, de akár gyökeres profilváltást is. Mindenesetre a főtevékenység cseréje szintén gyakori a hazai vállalkozások körében. 2020 során mintegy 10 ezer vállalkozásnak változott meg a főtevékenysége, és ebben sajnos a koronavírus hatása is megfigyelhető.

Relatíve alacsonynak is mondható a székhelyüket cserélő vállalkozások száma. 1 év alatt 32 ezer vállalkozás költözött el korábbi központi címéről. Ez a teljes hazai cégbázisra vetítve azt jelenti, hogy átlagban 16 évente költözik el egy hazai vállalkozás központi irodája.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 6. hétfő
Ivett, Frida
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem