A céget korábban volt alkalmazottai nyílt levélben kritizálták, amelyben "félelemkultúrát" és a fiatalabb munkavállalókkal szemben tanúsított "toxikus magatartást" említettek.
A külföldről hazaérkezett építőipari szakemberek közel 20 százaléka biztosan Magyarországon maradna a járvány után. Legnagyobb részük fizikai munkavállaló: villanyszerelő, hegesztő, vagy lakatos, de van közöttük nehézgépkezelő és szerkezetlakatos is. Ötezer szakemberre becsülik a járvány miatt hazatérők számát az ágazaton belül, akik részben megoldhatják az építőiparra jellemző, évek óta tartó munkaerőhiányt. Ahhoz, hogy a magyar építőiparban maradjanak, a KÉSZ Csoport szerint egy négy pontból álló feltételrendszernek kell megfelelniük az iparág szereplőinek.
Közel ezer külföldről hazaérkezett építőipari szakember jelentkezett a KÉSZ Csoport "Maradj itthon" kampányának köszönhetően, így a becsült összes most hazajött iparági munkavállaló 20 százalékát biztosan sikerülhet itthon tartani a járvány után. Több, mint 90 százalékuk fizikai munkaerő, a legtöbben hegesztőként (22%) lakatosként (19%), és villanyszerelőként (16%) helyezkednének el, de a munkaerőipaci helyzethez képest jelentős mennyiségű szellemi munkaerő is jelentkezett. Ők döntően építésvezetők, technikusok, gyártáselőkészítők, de például gazdasági területre is érkezett több önéletrajz.
A KÉSZ Csoport a munkaerő itthon tartása érdekében iparági munkaközvetítőként segíti a jelentkezőket, így saját alvállalkozóit és a szakemberek iránt érdeklődő versenytársait is ajánlja a hazatért szakembereknek, valamint igény szerint összeköti az iparág szereplőit a hozzá jelentkező munkavállalókkal.
- mondta el Vida Tamás, a KÉSZ Csoport vezérigazgatója.
A vállalat szerint egységes feltételrendszerre van szükség a külföldről hazaérkező szakemberek megtartása érdekében, amelyet négy pontban foglaltak össze:
- nemzetközileg is versenyképes bér a hatékonyság javításával - a legtapasztaltabb szakemberek esetében akár a külföldi bérek 70 százaléka
- kifogástalan és biztonságos munkavédelmi körülmények - nem csak pandémia idején
- tiszta, bejelentett foglalkoztatás az iparágban - mindig, mindenkinek
- béren kívüli juttatások (műszakpótlék, teljesítmény arányos premizálás, cafeteria, kedvezményes étkeztetés, élet- és balesetbiztosítás stb.)
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
- Régóta bujkáló körözött bűnözőt fogtak el egy zalaegerszegi építkezésen
- Hszi Csin-ping: Szerbia lesz az első európai ország, amellyel Kína a közös jövőre vonatkozó közösséget alakít ki
- EP-választás: fontos határidőre figyelmeztet az NVI
- Kis-Benedek József az Arénában: a hidegháború óta eltelt idő legveszélyesebb nyara jön
- Megvan az első olimpiai ezüst
- Elismerés érkezett egy „nagyragadozótól”