Biztonsági okokból az AUCHAN Magyarország Kft. visszahív minden tételt, minden lejárati dátummal a vállalat által forgalmazott termékből.
Egy pékség XIII. kerületi üzemében tartott ellenőrzést a hét elején a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Kiemelt Ügyek Igazgatósága (NÉBIH KÜI), ahol csótányok szaladgáltak. Az ellenőrzés során több mint 3 mázsa alapanyagot, félkész- és készterméket kellett kivonni a forgalomból.
A külföldi tulajdonú üzemben sem az alapanyagok és termékek nyomonkövetését, sem a gyártást nem dokumentálták megfelelően, emellett a raktárban, a feldolgozótérben és a hűtőben csótányokat találtak a KÜI ellenőrei. Az egységben több mint 3 mázsa alapanyagot, valamint félkész- és készterméket kellett kivonni a forgalomból.A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Öt autó ütközött az M1-esen, ezután jött az igazi baj
- Gyomorforgató dolgokat művelt a rábízott kislányokkal
- Megtermett aszteroida suhan el a Föld mellett
- Magyar–kínai iskolában tett látogatást a kínai elnök neje
- Jogerős döntés született a főpolgármester-jelöltekről
- Nincs megállás, újabb bombafenyegetések Szlovákiában