A Nemzeti Adó- és Vámhivatal által készített szja-bevallási tervezetet május 21-én éjfélig lehet átnézni, elfogadni,
51 százalékos adóterhet is jelenthet a cégvezetőknek nyújtott felelősségbiztosítás. Az új Polgári Törvénykönyv miatt viszont a cégvezetők nem ússzák meg, ugyanis a jövőben a cég által okozott kárért a vezetők saját vagyonukkal is felelnek - írja a Napi.hu.
A március 15-én életbe lépő új Polgári Törvénykönyv jelentősen átalakítja a gazdasági társaságok felelősségét. Az új szabály szerint a vezető tisztségviselők a jövőben a társasággal egyetemlegesen felelnek majd a tisztségükkel összefüggésben külső feleknek okozott károkért, a kárt szenvedett harmadik személyekkel szemben.
A gyakorlatban ez azt eredményezi, hogy ha például egy súlyos környezeti károkat okozó szennyezés vagy például versenyjogi szabályok megszegése esetén bekövetkező kár kérdésében a bíróság kimondja a vállalat felelősségét a károkozásban, az egyetemlegesség, a társaság és a vezető tisztségviselő helytállási kötelezettségét kvázi "egybeforrasztja".
Ilyen helyzetekben az új Ptk. alapján a károsultak most már nem csupán a társaság, hanem az ügyvezetést ellátó magánszemélyek ellen közvetlenül is igényüket. A vezető tisztség elvállalása kapcsán várhatóan az eddigieknél sokkal kritikusabb kérdéssé válik, hogy a társaság biztosítja-e az ügyvezetés jogi- és pénzügyi védelmét a harmadik felek igénye ellen például felelősségbiztosítással, mint egy kézenfekvő megoldással, ami viszont új adókérdéseket vett fel.
A komplex biztosítási termékeknél a biztosítói kárviselés kiterjed mind a társaság mind a vezető tisztségviselő felelősségére. Csak akkor nem adóköteles a társaság által fizettet biztosítási díj, ha kizárólag a díjat fizető gazdasági társaság kártérítési felelősségi körébe tartozó kockázat elhárítására kötött biztosításról van szó. Így a menedzserek javára kötött felelősségbiztosítások díja esetében bizony komoly adókötelezettség merülhet fel.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Ugyanis az szja-törvény értelmében a magánszemély minden jövedelme adóköteles, s jövedelem képződhet a magánszemély által bármely jogcímen és bármely formában, pénzben, készpénz-helyettesítő eszközben és/vagy nem pénzben mástól megszerzett vagyoni érték esetében is. Az adókötelezettség pedig az esettől függően többféle lehet. A cég által a vezetője javára fizetett felelősségbiztosítási díj adózhat kvázi munkabérként vagy úgynevezett kifizetői adóteher melletti juttatásként is. De akármelyik esetről is beszéljünk jelentős - 51 százalékot - elérő vagy azt is jóval meghaladó adóterhelésről lehet szó. Ugyanakkor a társasági adótörvény vonatkozó szabályai szerint vezető tisztségviselő javára kötött biztosítások díjai a vállalkozási tevékenység érdekében felmerült, elismert költségnek minősülnek.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Három börtönőrt öltek meg egy akcióban - sokkoló videó
- Euro 2024: csak a csapatkapitányokkal fognak egyeztetnek a bírók
- Meryl Streep Arany Pálma-díjával kezdődött a 77. cannes-i fesztivál
- Érdekes felmérés érkezett a magyarok utazási kedvéről
- Ma van a kupadöntők napja - sport a tévében
- Csiki Varga Tamás: logikus lenne a sorkötelezettség visszaállítása Európában, de van pár akadály