A kiemelt érdeklődésre tekintettel a Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogram kérelmeinek befogadása szünetel, a már beérkezett igénylések elbírálása pedig folyamatban van.
Korántsem sikertörténet, és akár félmilliárdos állami veszteséggel zárulhat a túró rudira hajazó kínai termék, a Túró Kiitty eddigi históriája. A több mint féléve tartó próbaüzem ellenére a sorozatgyártás még nem kezdődött el, ráadásul a magyar technológiát magyar állami hitelből megvásárló kínai cég nem kezdte el a kölcsön törlesztését, és időközben vitába keveredett a hetek óta elérhetetlen magyar partnerével -írja az Index.
"Vérre menő vita van a felek között, amíg az le nem zárul, nem is fogjátok elérni őket" - írta egy Index-olvasó azután, hogy laptársunk hétfői cikkében megemlítette: a Duoluo Kaidi (Túró Kiittyy) márkanéven kínai piacra szánt túró rudik magyarországi ötletgazdáival, az EU-Milk Technologies Kft. vezetőivel nem tudtak beszélni.
Korábbi cikkünk a témában:
Végre! Kínában is vehetünk Túró Rudit!
Egy másik olvasónk azt írta, hogy a magyar céget már kiebrudalták Kínából, miután a Pekingtől kétszáz kilométerre fekvővő Fengingben lévő túrórudigyár felépítése után a majdani nyereségen üzleti vitába keveredett helyi partnerével, a Dzsong Hszing Ltd.-vel (olvasónk tudni vélte, hogy a kínaiak elérték a gyár államosítását). Az EU-Milk korábbi tájékoztatása szerint ezzel a céggel közösen, az Eximbank kétmillió eurós (270 forintos euróárfolyamon számolva 540 millió forintos) hitelének segítségével valósították meg a beruházást, és az idén tavasszal megkezdte a próbaüzemet.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Kiütéssel került karnyújtásnyira a veretlen bajnoki szezonhoz a Leverkusen
- A Debrecen győzelemmel búcsúzott otthon - eredmények, tabella
- Megvan, ki lesz az FTC ellenfele a vízilabda ob döntőjében
- Óriási meglepetés a Juventus meccsén
- Történelmi jelentőségűnek nevezte a kínai elnök látogatását Szijjártó Péter - a nap hírei
- Így alakul át Vlagyimir Putyin kormánya, távozik a védelmi miniszter