Már tavasszal átadhatják a Velencei-tónál, az M7-es autópálya felett épülő új gyalogos- és kerékpáros hidat.
Jelentősen javult a repülésbiztonság 2013-ban a világon, tíz éve nem volt ilyen alacsony a halálos repülőgép-katasztrófák száma - közölte az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) csütörtökön.
A szervezet honlapján közzétett jelentés szerint 17 olyan halálos kimenetelű baleset történt, amelyben nagy kereskedelmi repülőgépek voltak érintettek. A szervezet hangsúlyozta, hogy ez jóval alacsonyabb az elmúlt tíz év bármelyik évéhez képest, amikor évente átlagosan 27 ilyen baleset történt.
Ezzel párhuzamosan jelentősen csökkent a légi balesetekben elhunytak száma is: 2013-ban 224-en vesztették életüket, míg 2003 és 2013 között évente átlagosan 703-an haltak meg repülőgép-szerencsétlenségben.
Hangsúlyozták, hogy 2013-ban az EASA-tagállamokban 6 millió kereskedelmi repülés során 800 millió utast szállítottak, de 2013-ban ezen a területen nem volt halálos repülőgép-baleset.
Patrick Ky, az EASA ügyvezető igazgatója a közlés szerint azt mondta, Európa a világ egyik legbiztonságosabb légterével rendelkezik, de a növekvő forgalom miatt további erőfeszítések kellenek, hogy ezt az állapotot fenntartsák, vagy javítsák, ezt a célt szolgálja az Európai Légügyi Biztonsági Terv is.
Lebukott az utazási iroda: milliárdos bírság a félrevezető árak miatt, magyar károsultak is lehetnek
Újabb fronton éleződik a konfliktus a Ryanair és az online utazási irodák egy része között:
Itt a friss hótérkép: hamarosan újabb hóréteg zúdul Magyarországra, mutatjuk, hol mennyi hó fog esni
Dél és délkelet felé haladva egyre inkább havas eső, eső lesz a jellemző, itt számottevő hótakaró nem várható.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







