2017. február 20. hétfő Aladár, Álmos
Hírek » Utazás

Hatezerért Londonba: hogy kaphatok ilyen olcsón repjegyet?

Aki teheti, annak még az év elején érdemes elutaznia valahova, hiszen az év első két hónapjában szuperolcsón szerezhetünk repülőjegyeket Londonba, Rómába, vagy akár Milánóba is. Itt vannak a részletek.


A január és a február turisztikailag nem számít túl kedvelt időszaknak, ami egyben azzal is jár, hogy a légitársaságok nehezebben töltik fel a gépeket. Ennek eredményeképpen pedig a légitársaságok járatain 2017. első hónapjában már 2990 forinttól is foglalhatunk repülőjegyet - igaz nem árt sietnünk a foglalással.

Általánosságban a január és a február az év legalacsonyabb forgalmú hónapja. Mivel a légitársaságok repülőjegy árakat a kereslethez igazítják, ilyenkor olcsóbbak a jegyek.

- válaszolta megkeresésünkre Kurucz László, a Budapest Airport helyettes szóvivője.

A fenti ábrán a jegyárak egy útra szólnak, de ha rugalmasak vagyunk, akkor hazafelé is találhatunk jó áron repülőjegyeket. Persze a jegyek nagyon olcsóak, de azt nem szabad elfelejtenünk, hogy a fapados járatok általában a várostól távolabbi repülőtérre érkeznek, így ilyenkor a belvárosba jutás költségével is számolunk kell.

Azt sem szabad elfelejteni, hogy ezek az árak általában a legkisebb kézipoggyásszal való utazásra vonatkoznak és érdemes ezeknek a méretére odafigyelni, mert akár meg is büntethetnek minket, ha nagyobb a táskánk a megengedett méretnél. Ha pedig hosszabb útra mennénk, akkor a feladott bőröndökért pluszban kell fizetnünk.

Fontos, amint körvonalazódnak az utazási terveink, érdemes lefoglalni a jegyeket, hiszen a legkedvezőbb áron kapható jegyek hamar elfogynak.

Hova utaznak a legtöbben?

Kurucz László elmondása szerint a legnépszerűbb úticélok rangsorában nincsen változás. A legtöbben (sorrendben) továbbra is

  • Londonba,
  • Párizsba,
  • Brüsszelbe,
  • Frankfurtban,
  • Amszterdamba és,
  • Rómába repülnek.
Ugyanakkor érezhetően növekszik az utasok száma az ázsiai desztinációk felé, pl. Bali, Maldív-szigetek, Thaiföld. Szerencsére Európán belül is van választék, ha valaki január-február környékén tavaszias időt választana, a Kanári-szigetekre pl. ilyenkor is sok közvetlen járat van.

- tette hozzá Kurucz László.

 

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
11
22
33
 Kedvelem az oldalt

A címlapról ajánljuk

Okoskosár jöhet a magyar boltokban: nézd, hogy működik + videó
Felejtsd el a pakolást, a futószalagot, de a pénztárost is.


Feliratkozom a hírlevélre!
 

 

Egészségesen szeretnél enni? A szakértők elárulták, mi legyen mindennap a tányérodon

Manapság egyre nagyobb divatját éli az egészségtudatos életmód. A netes keresgélés közben azonban könnyen összezavarodhatunk. Aki szeretne odafigyelni, annak érdemes megfogadni a szakemberek tanácsait....
 

Horpadás miatt ne vidd karosszériáshoz a kocsit, elég egy filléres trükk

Lehetetlen elkerülni minden karcolást és horpadást, pláne, ha más hibájából adódnak ezek a sérülések. A karosszériás viszont nagyon drága, de behorpadt autóval sem szeret furikázni az ember. Otthon...
NÉPSZERŰ
FRISS

Lidl

02.23-03.01
Országos

Lidl

02.16-02.22
Országos

Aldi

02.16-02.22
Országos

Auchan

02.16-02.22
Országos

Tesco

02.16-02.22
Országos

Spar

02.16-02.22
Országos

Interspar

02.16-02.22
Országos

  Ajánlatunk