Közel 20 kilométeren újul meg a Balatoni Bringakör két párhuzamos fejlesztési program keretében.
Vasárnaptól több ponton változik az idei vasúti menetrend, a változások csaknem húsz vasútvonalat érintenek - közölte a MÁV-START Zrt. pénteken.
A személyszállító vasúttársaság tájékoztatása szerint az eddigiekhez képest új járatokat indítanak, több vonat hosszabb útvonalon közlekedik és újabb megállóhelyeket alakítottak ki. A legjelentősebb módosítás, hogy új vonatok állnak az utazók rendelkezésére több vasútvonalon is akár a hétvégi, távolsági, akár az elővárosi utasforgalom megfelelőbb kiszolgálása érdekében.
Ebben érintett a Budapest-Győr-Hegyeshalom-Rajka vonal iskolaidőben vasárnap, késő délutánonként Győr és a főváros között; a Budapest-Székesfehérvár-Szombathely vonal az iskolai napokon Celldömölk és Szombathely között; a Vác-Diósjenő-Balassagyarmat vonal Diósjenő és Vác között; illetve a Budapest-Szeged vonal munkanapokon Kiskunfélegyháza és Szeged között. A balatonfenyvesi kisvasút vonalán május elsejétől új vonatpár áll a kirándulók rendelkezésére.
Több vonat az eddigieknél hosszabb útvonalon közlekedik, például a Hatvan-Somoskőújfalu és a Budapest-Szolnok-Debrecen-Nyíregyháza-Záhony vonalon. Csökken a vonatok menetideje a Kál-Kápolna-Kisújszállás vonalon. Több vonat áll meg Szászberek és Szellőhát megállóhelyeken a Vámosgyörk-Újszász-Szolnok vonalon. A Rédics-Zalaegerszeg vasútvonalon feltételes megállásokkal közlekednek a vonatok vasárnaptól, a megállóhelyeken csak akkor áll meg a vonat, ha az utasok a leszállási szándékukat jelzik, vagy a mozdonyvezető várakozó utast lát a megállóhelyen.
Kisebb változások lesznek a Győr-Veszprém, Szombathely-Nagykanizsa, Balatonszentgyörgy-Tapolca-Ukk, Budapest-Székesfehérvár-Tapolca, Fonyód-Kaposvár, Budapest-Pécs, Szentlőrinc-Sellye, Budapest-Vác-Szob, Budapest-Hatvan és a Füzesabony-Eger, valamint a Püspökladány-Biharkeresztes vasútvonalon. A változásokról további információk elérhetők a MÁV-START honlapján, illetve az Elvira internetes menetrendi keresőben is.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







