Baleset miatt mindkét irányban lezárták az M1-es autópályát csütörtök délután Bicskénél. A rendőrség tájékoztatása szerint egy ember meghalt.
Elkészült a legjobb balatoni cukrászdák és borászatok 2014-es toplistája (is). E szerint a legfinomabb sütiket Balatonfüreden, a legjobb bort pedig Csopakon kóstolhatjuk.
Korábban megjelent, "Ezek most a Balaton legjobb éttermei" és "Ezek a legjobb strandbüfék a Balatonnál"c. cikkeinkben megmutattuk, hol érdemes ebédelni, vacsorázni a magyar tenger partján. A Magyar Konyha azonban összeírta a legjobb tóparti cukrászdák és borászatok top 10-es listáját is.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- „Kína meghívta Magyarországot” – a nap hírei
- Ferenc pápa kihirdette a 2025-ös szentévi bulláját
- Így fognak kinézni az EP-választás szavazólapjai
- Négymilliós bírságot szabott ki a pártokra a választási bizottság
- Az év hátralévő részében 380-400 között mozoghat az euró-forint keresztárfolyam az elemző szerint
- Fájdalmas veszteség érte Ukrajnát