Mi a legolcsóbb szórakozás a nappaliban?

Pénzcentrum
2013. május 20. 08:00

Minden családnak szüksége van egy számítógépre, de nem mindegy, hogy az mennyibe kerül. Múlt héten már kiszámoltuk, hogy egy filmezésre, képnézegetésre, internetezésre alkalmas számítógép bőven százezer forint alatt is kihozható, ami egy olcsó tablettel kiegészítve szinte minden igényt kielégít. Kivétel persze, ha játszani is szeretnénk otthon, hiszen egy olyan gép, ami élvezhetően futtat minden ma megjelenő játékot már inkább 200 ezer forint, amit persze folyamatosan bővíthetünk, ha lépést akarunk tartani a technika fejlődésével. Érdemes inkább egy direkt játékokra szánt konzolt vásárolni egy méregdrága számítógép helyett?

Nagyon nehéz dolga van a szülőnek, aki gyereke unszolására élete első otthoni játékgépét akarja megvásárolni. Azt ugyan sejti, hogy a számítógépen is lehet játszani és árulnak külön is tévére csatlakoztatható eszközöket is, amiket nagyjából ugyan azt lehet tenni. Előbbi árait nézegetve azt látja, hogy 100 ezer forint környékén már vannak a nagyáruházak polcain olyan gépek, amiket "Gamer"-nek, vagyis játékra alkalmasnak neveznek, egy konzol meg 60-70 ezer forintba is kerülhet, monitor meg minden nélkül.

Először is egy százezer forintos számítógép nem alkalmas a legújabb játékok futtatására, jobb esetben a vásárlás után csak egy hónappal vesszük észre, hogy a legújabb játék már szaggat a gépen, vagyis élvezhetetlen sebességgel fut. Itt indul el a hiperekben vásárolt PC kálváriája, amikor már több időt töltenek egy szervizben, mint otthon, és legalább még százezer forint értékű alkatrész kerül bele, amitől már soha nem lesz olyan, mintha eredetileg is rászántunk volna 200 ezret a vásárlásra.

Miért nem szaggatnak a konzolok?

Nem erősebb alkatrészek miatt élvezhetőbbek a konzolos játékok, hanem az egységes tervezés miatt. Az ezerféleképpen felépíthető számítógépekkel szemben a konzolba mindig ugyan azok az alkatrészek kerülnek (drágább típusok legfeljebb tárhelyben térnek el egymástól), így a játékok tervezőinek és programozóinak sokkal könnyebb dolguk van az optimalizációkor, vagyis akkor, amikor a gép képességeire szabják a játékot. A konzolok esetében ez annyira sikeres, hogy sokszor egy hat éves konzolon is hasonló minőségben élvezhetjük a játékokat, mint egy új számítógépen.

Ráadásul a legtöbb esetben ugyanazok a játékok jelennek meg több platformra is. Akár számítógépet, akár Xboxot vagy Playstation konzolt választunk, a legnépszerűbb játékokat mindegyikre megtalálhatjuk.

Mivel jobb játszani?

A legtöbb játék ugyan a fejlesztési költségek nagysága miatt szinte minden konzolra megjelenik, azért itt is vannak kivételek. Az pontosabb irányítást igénylő játékok az egér miatt számítógépen jobban élvezhetőek, különösen a versenysportként befutó belső nézetes lövöldözős játékoknál fontos ez. De a komolyabb stratégiai játékok kedvelői között is inkább számítógép használók vannak, hiszen ezekhez általában a konzolokon nem fér el egyszerűen elég gomb. A konzolon tehát inkább a rövidebb, de intenzívebb szórakozást nyújtó játékok a népszerűek, melyeket az egész család szinte másodpercek alatt megtanulhat, és együtt játszhat. Bár ezek között a játékok között mára egyre mosódik össze a határ, hiszen a már említett egyre nagyobb fejlesztési költségek miatt egy megjelenő játéknak mindenen élvezhetőnek kell lennie.

Ping-pong asztal nélkül:

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Mit vegyünk?

Egy játékra alkalmas számítógép tehát 200 ezer forintnál kezdődik. A konzolok árai változóak és az is nagy kavart okozhat, hogy a jelenleg kapható modellek már öregnek számítanak. A következő években jönnek az újabb modellek, amik újabb 6-8 évig számíthatnak majd csúcskategóriás otthoni szórakoztató eszköznek. Ráadásul egy konzolhoz nem árt egy jó tévé, ami ugyancsak százezres kiadás, ha nincs már egy a nappaliban. A kontrollerek, és egyéb kiegészítők is általában 5-10 ezres kiadásokat jelentenek. A mai konzolokon viszont nemcsak játékra, de bluy-ray és dvd filmek lejátszására is alkalmas, tehát ezzel ezeket az eszközöket megspórolhatjuk.

A konzolok nagy előnye még a hozzájuk vásárolható mozgásérzékelő rendszerek, ami ma szinte már alapfelszerelésnek számít. Sőt sokakat ezek győztek meg arról, hogy érdemes a TV előtt játékkal órákat eltölteni. Ezek a mozgásérzékelők segítségével a mozgásunkkal irányíthatjuk a játékokat, ami teljesen más játékélményt adhat és nem utolsó sorban hatalmas bulivá varázsolja a nappalinkat.

A közelgő generációváltás miatt a mai konzolok már bőven megfizethetőek. Egy mozgásérzékelővel ellátott Xbox 360 kicsivel kerül csak többe, mint 60 ezer forint, anélkül már 40 ezer forint körül hazavihető. A legolcsóbb Playstationök is csak 5-6 ezer forinttal drágább ennél, bár itt a mozgásérzékelős képesség kevésbé fejlett, cserébe viszont több egyedi játékot vásárolhatunk, ami más gépekre nem érhetőek el.

Ne felejtkezzünk el a Nintendo-ról sem, aki elindította az idősebb generációt is meghódító mozgásérzékelős játékélményt. A cégnek egy relatíve új terméke a a Nintendo Wii U, aminek az újdonsága a kontrollerbe épített kijelző. Egy ilyen alapgép is 64 ezer forintért kapható.

Ilyen játszani egy Wii U-val:

NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. május 8. 21:14
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem