Visszatérnek a nosztalgiajáratok a fővárosba, így az utakon és a vágányokon muzeális járművekkel is lehet majd találkozni Budán és Pesten egyaránt a tavaszi-nyári időszakban.
A 3-as metró káposztásmegyeri meghosszabbításáról és annak feltételeiről egyeztetett a BKK és az érintett kerületek február 17-én egy lakossági fórumon. Kiderült többek között, hogy a meghosszabított vonal első állomását a Rózsa utcánál alakítanák ki, amelyhez egy parkolóból és biciklitárolóból álló pont is épülne.
Az eseményen a közlekedési központot Rácz Zoltán projektvezető, a Főmterv-et Schulek János műszaki igazgató, tervező és Szaló Csaba generáltervező, a IV. kerületet pedig Mártonffy István főépítész képviselte. Az eseményen részt vett Déri Tibor IV. kerületi, valamint Cserdiné Németh Angéla XV. kerületi polgármester, Varju László országgyűlési képviselő, az újpesti képviselő-testület számos tagja és az agglomerációs települések több önkormányzati képviselője is.
Rácz Zoltán kiemelte, hogy a BKK a fővárosi önkormányzattól arra kapott felhatalmazást, hogy elkészítse a tervezett metróhosszabbítás engedélyezési terveit, minden szükséges engedélyt megszerezzen, illetve részletes megvalósíthatósági tanulmányt készítsen a projekt számára, ami egyben a jövőbeli európai uniós támogatás alapfeltétele - írja az Újpest.hu.
A legfőbb tudnivalók:
- Az első állomást a Rózsa utcánál alakítanák ki, amelyhez egy parkolóból és biciklitárolóból álló pont is épülne.
- A korábbi tervektől eltérően az építkezés az Árpád út zöldfelületeit is jobban védené, a vonal délebbre húzásával az út északi járdája mellett lévő fasor teljes egészében érintetlen maradna.
- A víztorony környékén a Hídláb utcánál, a Szilágyi térnél és a Dobó utcánál álló, 1984 óta szanálásra váró ingatlanokat elbontanák és az újpesti önkormányzat dönthet majd arról, hogy milyen típusú közterület létesüljön a helyükön.
- A bontással az Árpád Úti Felüljáró forgalmi rendje is egyszerűsödne, ahol egy jelzőlámpás forgalmi csomópont jöhetne létre, közvetlen felhajtási lehetőséggel az Istvántelki útról.
- A Szilágyi utca és a MÁV-terület között, a vasúti megálló alatt kapna helyet a Rákospalota-Újpest megálló, ahol az agglomerációból vasúttal érkezők közvetlenül szállhatnának át a metróra. Az állomás közvetlen északi szomszédságában P+R parkolókat alakítanának ki.
- A metró ezt követően érkezne a felszínre, a villamos eleve a metrószerelvények számára kialakított nyomvonalára. Ennek következtében a 14-es villamos már nem közlekedne Káposztásmegyer felé, a vasútállomástól a Lehel tér felé pedig szerepét a 12-es villamos venné át.
Nagyon fontos hírt kaptak a magyar nyugdíjasok: sokan jogosultak támogatásra, itt vannak a részletek
A nyugdíjasoknak is lehetőségük van otthonfelújítási támogatásból korszerűsíteni családi házukat.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Vállalkoznál, de nem tudod, hogyan kell? Jelentkezz a Delfinek között programra!
Pitcheld vállalkozásod a GEN Z Fest-en, ahol mentoraink segítségével lendülhetsz túl a problémákon.
- A Hamász elfogadott egy egyiptomi-katari tűzszüneti javaslatot
- Mozgósítaná az európai ipart az uniós biztos Ukrajna érdekében
- Gyerek halt meg a Texast sújtó árvízben
- Szalai Máté: ha Izrael fel akarja számolni a Hamászt, elkerülhetetlen Rafah megtámadása
- Görög országos nemzetiségi listát vett nyilvántartásba a Nemzeti Választási Bizottság
- Németország hazahívta moszkvai nagykövetét a feltételezett orosz kibertámadások miatt