Áprilisban jelentősen lassult a lakásdrágulás üteme márciushoz képest az országos és a budapesti lakáspiacon is.
Több felé 60-80 kilométer per órás széllökésekre figyelmeztet az OMSZ. A katasztrófavédők azt ajánlják, készüljünk fel áramszünetre, és a házak is megrongálódhatnak.
Nyolc megyére adott ki riasztást az Országos Meteorológiai Szolgálat kedd éjfélig, mivel napközben az északnyugati szelet a délnyugati és északkeleti tájak kivételével ismét többfelé viharos (60-85 km/h) lökések kísérik. Egy-egy helyen 85 kilométer per óra fölötti széllökés is lehet. A hegyvidéki területeken azonban 90, esetleg 100 kilométer per óra feletti széllökések is lehetnek.
Riasztási térkép kedd éjfélig. Forrás: met.hu
Kedden a nap második felében főként az ország északi felében, azon belül is leginkább északkeleten lehet kisebb havazás (helyenként lepel - 2, 3 centiméter).
A nap nagy részében a felhőátvonulások mellett több-kevesebb napsütésre számíthatunk, majd a késő délutáni, esti óráktól megnövekszik a felhőzet, írják. Elszórtan várható hózápor, nyugaton vegyes halmazállapotú csapadék is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +6 fok között alakul. Késő estére -4, +2 fokra hűl le a levegő.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A 70 km/h-nál erősebb szélvihar emberre, állatra veszélyes viharkárokat okozhat. A szilárd építményekről leszakíthatja a tetőfedeleket, súlyosan megrongálhatja az energiaellátás és távbeszélő berendezések vezetékeit, könnyű épületeket dönthet össze, közlekedési zavarokat, akadályokat idézhet elő, fákat törhet ki - hívja fel a figyelmet honlapján a Katasztrófavédelem.
Mi a teendő szélviharban?
- Viselkedjünk nyugodtan, körültekintően.
- Ha lehet, keressünk védett, stabil helyet (épület, aluljáró).
- Távol haladjunk a fáktól, épületektől, hogy a letört ágak, cserepek, üvegszilánkok ne okozzanak sérülést.
- Védjük szemünket a portól, fejünket a szél sodorta tárgyaktól, ágaktól stb.
- Oszlopba, kerítésbe kapaszkodjunk, hogy ne sodorjon el az erős szél.
- Tartsuk, védjük erősen a kisgyerekeket, ne szakadjunk el társainktól.
- A járműveket, sátrakat, gyenge szerkezetű építményeket hagyjuk el, mert bentről nem lehet érzékelni a fenyegető veszélyt (pl. rádőlhet a fa).
- Leszakadt villamos távvezetéket megközleíteni is életveszélyes!
- Szabadban végzett tűzveszélyes tevékenységet azonnal abba kell hagyni, a tüzet eloltani (pl. gazégetés kertben, tábortűz, szalonnasütés, kerti parti).
- Csónakázni, fürdőzni erős viharban életveszélyes! Nagyobb vízfelület fölött összefüggő vízfüggöny alakulhat ki, emiatt jó úszók is megfulladhatnak. Vegyük komolyan a viharjelzéseket!
- Az állatok viselkedése kiszámíthatatlanná válik, megvadulhatnak, ezért ne érjünk hozzájuk. A háziállatokat zárjuk be.
- Ha az előrejelzéseket követően van rá időnk, a ház körül található fák meggyengült ágait vágjuk le.
- A ház környékéről gyűjtsünk össze és vigyünk be az épületbe minden olyan tárgyat, amit a szél felkaphat (pl. műanyag kerti bútorok, szerszámok) - ezek ugyanis súlyos sérüléseket okozhatnak.
Óvintézkedések az épületen belül:
- Az ajtókat, ablakokat zárjuk be.
- Ne menjünk ki a szabadba.
- Ne hagyjuk a kisgyermekeket, betegeket felügyelet nélkül, lehetőleg senki ne maradjon egyedül.
- Készüljünk fel áramszünetre (elemlámpa előkészítése).
- Áramtalanítsuk az elektromos berendezéseket.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- „Kína meghívta Magyarországot” – a nap hírei
- Ferenc pápa kihirdette a 2025-ös szentévi bulláját
- Így fognak kinézni az EP-választás szavazólapjai
- Négymilliós bírságot szabott ki a pártokra a választási bizottság
- Az év hátralévő részében 380-400 között mozoghat az euró-forint keresztárfolyam az elemző szerint
- Fájdalmas veszteség érte Ukrajnát