15 °C Budapest

Erre figyelj, ha nem akarsz otthon megfagyni: sok százrezres pluszkiadás lehet a vége

2017. október 19. 16:30

Legalább másfél, de rossz esetben akár három hónapra is fűtés nélkül maradhatnak annak a négyszáz fővárosi lakásnak a lakói, ahol a gázszolgáltató a gázvezeték ellenőrzésekor problémát talált. Ez azt jelenti, hogy ha például fennáll a gázszivárgás veszélye, akkor annak javítási és ellenőriztetési procedúrája rendkívül hosszú a fűtési szezonban.

A Főgáz állítása szerint egymillió lakást lát el, amiből mintegy négyszázban alakult ki olyan eset, ahol valamilyen probléma miatt le kellett állítani a gázellátást - írja az Index.hu.

A gázvezetékek esetében két kategória létezik: ha tömör a vezeték, akkor minden rendben, ha tömörtelen, akkor gázszivárgás van

-    állítja Molnár Sándor a Társasházkezelők Országos Szakmai Szövetségének főtitkára.

A szakértő szerint sokszor előforduló jelenség, hogy amikor az utcai gázvezetéket javítja, cseréli a szolgáltató, és amikor az új vezetéket rákötik az épületek vezetékeire, akkor kiderül: azok elavultak, öregek és szivárognak. Éppen ezért a társasházkezelőnek vagy a tulajdonosoknak előre kell gondolkozniuk, és ellenőriztetniük kell a házban található gázvezetékeket. Valamint lehetőség szerint a fűtési szezonon kívülre kell tervezni a felújításokat. Ezzel együtt a gázszolgáltatóknak sem lenne szabad szeptemberre és októberre hagyniuk a javításokat, átkötéseket - véli a szakember.

A szolgáltató ugyanakkor emlékeztet mindenkit, hogy a gázelosztóhoz kapcsolódó csatlakozóvezeték és a felhasználói berendezés az ingatlantulajdonos tulajdonát képzi. Így a saját rendszerében keletkezett hibáért az ingatlantulajdonosok a felelősek.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Hiába történnek azonban meg a javítások, gyakran előfordul, hogy 2-4 hétbe telik, mire a hibátlan vezetékrendszert újra visszakapcsolják a szolgáltatásba. Ez pedig azért van, mert a gázszolgáltatók létszámhiánnyal küzdenek. Sőt az elfogadtatási procedúra igencsak költséges mulatság lehet. Egy 11 lakásos társasház szeptemberben például

255 ezer forintot fizetett a tervezett gázvezeték-javítás elfogadtatásáért.

NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 12. vasárnap
Pongrác
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. május 11. 19:18
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem