Áprilisban jelentősen lassult a lakásdrágulás üteme márciushoz képest az országos és a budapesti lakáspiacon is.
2014-ben több mint 30 ezer bejelentés érkezett a viharkárok miatt, ezek egy része azonban a megfelelő előkészületekkel elkerülhető. A szakértők szerint a lakástulajdonosoknak fontos ismerniük, a biztosításuk milyen károkra terjed ki, szükség esetén pedig érdemes bővíteni a fedezett kockázatok körét - olvasható a Generali Biztosító közleményében.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzései szerint hidegfront érkezik az országba. Négy észak-nyugati megye kivételével mindenhol a legmagasabb, azaz piros riasztást adtak ki a vihar miatt: helyenként erős, akár 90 kilométer/órát meghaladó széllökésekre, illetve intenzív jégesőre és felhőszakadásra lehet számítani.
A viharok évről-évre jelentős károkat okoznak: a Biztosítóhoz 2014-ben több mint 30 000 viharkárral kapcsolatos bejelentés érkezett. Felhőszakadáshoz köthetően 2013-ban még csupán 2500 káresetet regisztrált a társaság, tavaly azonban már közel 6000-re nőtt ez a szám. Nem szabad alulbecsülni a heves zivatarokkal járó villámcsapásokat sem, hiszen az elmúlt évben közel 10.000 esetben okoztak károkat.
A szakértők szerint a károk egy része elkerülhető, illetve elővigyázatossággal és felkészültséggel csökkenthető hatásuk:
- 1. Erős széllel érkező zápor, zivatar előtt mindenképpen zárjuk be az ablakokat, lehetőség szerint engedjük le a redőnyöket is.
- 2. Érdemes elhúzni a függönyöket is, amelyek az ablakok törése esetén megvédenek bennünket az üvegszilánkok okozta sérülésektől.
- 3. Kiadós zivatar előtt húzzuk ki a konnektorból a TV, a számítógép és a többi elektromos készülék csatlakozóját, illetve a tv-k esetében az antennát is, hogy elkerüljük a közvetett villámcsapások okozta károkat.
- 4. Elektromos készülékek esetében villámvédelemmel ellátott elosztókkal csökkenthetjük a károk mértékét, de fontos tudni, hogy a telefon-, internet- vagy TV-kábelcsatlakozáson keresztül még így is kárt tehet egy közeli villámlás az eszközökben. Amennyiben a készülék csatlakozója (pl. cirkó, elektromos kapu) nem húzható ki a konnektorból a károk többlépcsős túlfeszültség-védelmi rendszer kialakításával csökkenthetők.
- 5. A villámcsapások miatt keletkező károk miatt fontos a villámhárító állapotának ellenőrzése is, hiszen ha nincs megfelelően földelve, akkor már nem védi otthonunkat. Ha mégis becsapott a villám, érdemes a ház teljes elektromos hálózatát felülvizsgáltatni.
- 6. A kertes házak ereszeit és csatornáit mindig tisztán kell tartani, hiszen a hirtelen lezúduló csapadékot csak így tudják megfelelően elvezetni. Illetve gyakoriak a beázással összefüggő káresetek is, amelyeket a tető rendszeresen karbantartásával kiküszöbölhetünk.
- 7. Érdemes rendszeresen ellenőrizni a kertben lévő fákat, szükség esetén pedig le kell vágni az elhalt ágakat, amelyek egy nagyobb szélvihar során letörve kárt tehetnek az épületben vagy az ott parkoló autókban.
- 8. Az udvarból, kertből viharok előtt vigyük biztonságos helyre vagy rögzítsük, amit elfújhat vagy megrongálhat a szél.
- 9. Autónkkal vihar idején lehetőség szerint fedett helyen parkoljunk, azonban ha erre nincs lehetőségünk, akkor is minél távolabb a fáktól és épületektől.
- 10. Amennyiben az épület pincéjébe korábban többször is befolyt a csapadék, érdemes a közelben tartani olyan homokzsákokat, amelyekkel felhőszakadás esetén elzárható a víz útja. Illetve a beázásnak kitett értékeket helyezzük biztonságba.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- A Leverkusen megint csodát tett a hajrában, döntős az Európa-ligában
- Mérföldkő a magyar oktatásban – diabmentor műhelyek
- Eldőlt: ilyen büntetés jár a mozgósítás elkerüléséért Ukrajnában
- Súlyos börtönbütetést kapott a makói pedofil
- „Kína meghívta Magyarországot” – a nap hírei
- Ferenc pápa kihirdette a 2025-ös szentévi bulláját