A megkérdezett 18-35 éves fiatalok háromnegyede már gondolkodik a nyugdíj kérdésén, csaknem a felük tudja, hogy fiatalon kellene elkezdeni a megtakarítást
Az Összefogás az Államadósság Elleni Alapba 2098 befizetés érkezett magánemberektől és cégektől az elmúlt 2 évben - írta a Napi Gazdaság.
A lap pénteki számában emlékeztetnek, hogy szinte napra pontosan két éve érkezett az első felajánlás az alapba, amelyet egy magánszemély kezdeményezésére hozott létre Matolcsy György akkori nemzetgazdasági miniszter és a kormány.
Az első jóváírás az alap számláján 2011. április 29-én egy 5 ezer forintos adomány volt, azóta apránként 272,7 millió forint gyűlt össze. A jellemző befizetések néhány ezer, esetleg tízezer forintra rúgnak, ám az idei eddigi legnagyobb egyösszegű befizetés 5 millió forint volt, tavaly 30 milliós adomány volt a csúcs.
A cikkben megemlítik: Államadósság Kezelő Központ Zrt. adatai szerint március végén az adósság 21 692 milliárd forint volt, ami 972,3 milliárd forinttal magasabb a 2012 végi értéknél.
Brutális vagyonon ül a 100 leggazdagabb magyar: ennyi pénze van Mészáros Lőrincnek, Csányi Sándornak
Egy év alatt 14 százalékkal, 12 579 milliárd forintra nőtt a száz leggazdagabb magyar vagyona
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







