22 °C Budapest
A young woman student at home with her laptop making notes and studying.

Itt áll feketén-fehéren: ezért az oktatás a legjobb befektetés a nemzetgazdaságba

2022. december 1. 12:00

Nemzetgazdaságilag igen kifizetődő beruházás az oktatásba fektetni - állapítja meg a GKI közleménye. A gazdaságkutató felmérésének eredményei alapján a kereseti adatok is a magasabb iskolai végzettség előnyét jelzik nemcsak abszolút értelemben, emellett pedig a munkanélküliség elkerülésében, valamint a munkahely megtalálásában is jobbak az esélyei a magasabb fokú végzettséggel rendelkezők.

Habár vannak olyan vélemények, amelyek az alacsony bérszínvonalat tekintik a versenyképesség alapjának, a statisztikai adatok ennek ellentmondanak. A foglalkoztatási mutatók azt jelzik, hogy minél magasabb iskolai végzettséget ér el valaki, annál nagyobb az esélye arra, hogy munkát találjon. A 8 általános iskolai osztálynál kevesebbet végzettek mindössze 20%-a dolgozik, a csak az általános iskolát befejezők esetében 34%, a szakmunkások esetében pedig 67% a dolgozók aránya. Ugyanakkor a diplomások esetében 77-83% közötti a foglalkoztatási ráta, ahol a magasabb arány az egyetemi diplomára, a kisebb a főiskolai oklevélre vonatkozik.

Nemcsak a munkahelyek megtalálásában segít azonban a magasabb iskolai végzettség, hanem a munkanélküliség elkerülésében is. Minél alacsonyabb iskolai végzettsége van valakinek, annál nagyobb az esélye arra, hogy munkanélkülivé váljon. A 8 általános iskolai osztálynál kevesebbet végzők körében 18% a munkanélküliségi ráta, a 8 osztályt végzettek esetében 11%, a középfokú végzettséget szerzőknél 3-5%, míg a diplomásoknál csak 1,7%.

Ugyanakkor az „újra iparosítási politika” ellenére a szakmunkás végzettségűek létszáma nem változott! Vagyis a betelepülő ipari cégek szinte csak betanított munkásoknak teremtettek új munkahelyet (27 ezer fővel nőtt a létszámuk), a szakmunkásokat egymás elől szipkázták el, illetve vendégmunkásokból szedték össze a hiányzó munkaerőt.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem meglepő, hogy az egyetemi diplomások a szakmunkás kereset 2,4-szeresét, a csak gimnáziumi érettségit elérők keresetének 2,1-szeresét érték el 2021-ben, az inkább, hogy a főiskolát végzettekhez képpest is 70%-kal nagyobb volt a keresetük. Szintén fontos látni, hogy a keresetek emelkedésében is előnyt jelent az egyetemi diploma. 2019-2021 között a szakmunkások bére 15-18%-kal emelkedett, az egyetemi diplomás bér ugyanakkor közel 22%-kal (a főiskolát végzetteké pedig 16,2%-kal).

Mindebből jól látható, hogy nemzetgazdaságilag igen kifizetődő beruházás az oktatásba fektetni. Egyfelől sokkal jobban el lehet helyezkedni a magasabb végzettséggel, másfelől a bérszínvonal is jóval magasabb, illetve a keresetek emelkedése is dinamikusabb ebben a körben. Ez magasabb fogyasztási színvonalat tesz lehetővé (ami újabb munkahelyeket jelent), másrészt jelentősen nagyobb állami adóbevételt generál (részben a béreket terhelő adókból, részben a fogyasztásból származó állami jövedelmekből). Vagyis kifejezetten kifizetődő az oktatásra költeni (s nem mellesleg az is látható, hogy felesleges az ipari multik kiemelt támogatása!).

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 6. hétfő
Ivett, Frida
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem