Mutatjuk, hogy hol bukkanhatnak fel jó eséllyel az ellenőrök október második felében, hol lesz NAV-ellenőrzés.
Új online pénztárgépet ugyan már rendelhetnek az Alt Cash és Japán Cash ügyfelei adóhatóság honlapján, de az ügyfélkapun keresztül követelésüket egyelőre nem tudják az államra engedményezni, azt utólag tehetik meg - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön.
Emlékeztetnek rá: a Nemzetgazdasági Minisztérium szerdai tájékoztatójában azt írta, hogy a kormány a pénztárgépcserére kötelezett vállalkozók érdekében átvállalja az Alt Cash és Japán Cash Kft. károsultak előleg-befizetését. Az új pénztárgép kiválasztásával és megrendelésével egyidejűleg az ügyfélkapun keresztül a károsultaknak jelezniük kell, hogy követelésüket az államra engedményezik.
Az eBEV felületen a minisztériumi közleményben foglalt jelzés megtételére még nincs lehetőség, a szükséges fejlesztések elkészültéről az adóhatóság tájékoztatást ad majd. A fejlesztéseket követően utólag is lehetőség lesz jelezni, hogy az érintett a követelését az államra engedményezi - áll a NAV közleményében.
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH) múlt héten csütörtökön vonta vissza az Alt Cash Kft. által forgalmazott, SAM4S NR-300 ONLINE, és a Japán Cash Company Kft. S&E NR-300 ONLINE elnevezésű, korábban már jóváhagyott online pénztárgépek engedélyét, mert vizsgálata megállapította, hogy a beépített AEE (adóügyi ellenőrző egység) funkcionális és biztonsági hiányosságai lehetőséget teremtenek az adóelkerülésre. Szerdán pedig a kormány arról döntött, hogy a pénztárgép-cserére kötelezett vállalkozók érdekében átvállalja az Alt Cash és a Japán Cash károsultjainak előleg befizetését, és jogi úton lép fel a cégekkel szemben. Az önhibájukon kívül bajba jutott vállalkozóknak a minisztérium azt javasolta, hogy a lehető legrövidebb időn belül rendeljenek másik - engedéllyel rendelkező - pénztárgépet a NAV honlapján.
Hatalmas razzia indult a legnépszerűbb hazai nyaralóhelyeken: erre vadásznak most a titkos ellenőrök
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a nyár végéig tartó, átfogó ellenőrzéssorozatot indított a legnépszerűbb hazai turisztikai célpontokon.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








